HTML

Szeretet földje - a honlap blogja

Minden hétre egy kis gondolkodni való, közérdekű témákról. A Szeretet földje honlap közérdekű blogja. A honlap elérhetősége: szeretetfoldje.hu - a széles látókörű, naponta frissülő honlap!

Friss topikok

  • Meg nem értett: "És mindez csak halvány visszfénye Isten megtapasztalásának!" Sajnos fogalmad sincs Isten megtapas... (2021.09.12. 20:14) Isten tágasságáról
  • Meg nem értett: "Félreértem magam, félreértem embertársaimat és félreértem Istent." Egész jó! "Már édesanyám méhé... (2021.08.22. 16:14) Az önismeret fontosságáról
  • Meg nem értett: "A legjobb üzlet Istennel szövetségben lenni: Ő éli az én életemet, én pedig az övét." Dehogy éle... (2021.07.06. 11:57) A legjobb üzlet
  • Meg nem értett: "Pál apostol szerint „Őbenne – azaz Istenben - élünk, mozgunk és vagyunk” Nagyon jó,kár,hogy nem é... (2021.05.26. 09:32) Hogyan telhetek el Szentlélekkel?
  • Meg nem értett: "kérek egy évi igét az Úrtól, hogy az vezesse és segítse gondolataimat és tetteimet az adott évben... (2021.05.15. 17:35) Hogyan ismerhetjük fel Isten akaratát életünkben?

Címkék

2021 (1) 666 (2) a (1) abortusz (1) Ábrahám (1) abszurd (1) Ádám és Éva (1) adomány (1) adományok (1) adományok és karizmák (1) adomány gyűjtés (1) adottságok (1) Advent (2) advent (7) aggodalmak (1) agresszivitás (1) ajándék (1) ajándékai (2) ajándékok (2) Ákos (1) áldás (2) áldás és átok (2) áldozat (1) áldozatok (1) alkotóképesség (1) állandó barátok (1) állandó érdekek (1) állatok együttélése (1) álom (3) álom Istentől (1) angyal (1) angyalok (1) antall (1) antikrisztus (3) antiszemitizmus (2) apostol (1) apostolok (1) Árpád-házi Szent Erszébet (1) arsi plébános (1) árulás (1) árvíz (1) Assisi Szent Ferenc (1) aszály (1) átkok (1) átok (1) atomenergia (1) atomhulladék (1) átverés (1) Atya (4) Augusztusz császár (1) azerbajdzsán (1) az egyház feje (1) az élet értelme (1) a hét főbűn (1) a jövő felé (1) a kicsi szép (1) a legjobb választás (1) a sátán megvakítása (1) a Szentlélek adományai (1) a Szentlélek ajándékai (1) a Szentlélek hét ajándéka (1) a szenvedés értelme (1) a vadállat pecsétje (1) bal-jobb (1) baloldal (3) baloldali vagy jobboldali (1) bálványimádás (1) barbárok (1) Bárka (1) Bátorság (1) bátorság (2) bázisközösségek (1) béka feneke (1) béke (9) béke-kor (1) békekor (1) békesség (2) béketűrés (1) Bélapátfalva (1) belső gyógyulás (1) beső szabadság (1) betegség (2) betegségek (1) betlehem (1) bevándorlás (1) biblia (1) Biblia (2) bibliai kereszténység (1) birodalom (2) bizalmatlanság (1) bizalom (3) bizalom és bizalmatlanság (1) bizonytalanság (1) böjt (1) Böjte Csaba (1) bölcsesség (1) boldogok (1) boldogság (2) boltzár (1) Brexit (1) buddhista (1) bujaság (1) bűn (5) bűnbánat (15) bűnbeesés (1) bűnök (6) bűntudat (1) búza és konkoly (1) caddik (1) celeb (2) chip-technológia (1) Churchill (1) cigány (5) cigányélet (1) Cigányélet (1) cigányok (2) Címkék (7) Clausewitz (1) cölibátus (1) covid (1) csábítás (1) család (4) család szinódus (2) csalás (3) csaló (1) csapások (1) csapdahelyzet (1) cselekedj helyben (1) csodabogár (1) csodák (4) csodatévő (1) csüggedés (2) Darwin (1) Dávid (1) deák (1) Debóra (1) démoni (1) démoni befolyás (1) depresszió (1) diagnózis (1) diktatúra (1) diplomácia (1) disztópia (1) disztópiák (1) divat (1) döntés (2) döntésképtelenség (1) Don Bosco (1) don Bosco (1) E. G. White (1) Éden (2) Edith Stein (1) égbekiáltó bűn (1) égbekiáltó bűnök (1) egészségügy (1) egyenlőség (1) Egyház (2) egyház (2) egyházi és világi tekintély (1) egyházközség (1) egyházvezetés (1) Egyház Anyja (1) egyperces (2) egypercesek (1) Egység imája (1) élet (1) életközepi válság (1) életlehetőségek (1) életrendezés (2) életszentség (2) élet és halál (2) elhalás (1) Elizeus (1) Eljövelet (1) eljövetel (2) elköteleződés (1) ellentétpárok (1) elmélkedés (1) elmélkedő ima (1) elnök (1) élő (1) élő víz (1) elrejtett évek (1) elvetettség (1) elzárkózás (1) emberek együttélése (1) Emberfia (1) emberszelídítés (1) embervadítás (1) engesztelés (1) engesztelő kápolna (1) énok (1) építkezés (1) érdekek (1) erények (1) érett (1) érettség (3) erkölcs (1) erkölcsi érzék (1) erkölcsi megújulás (1) Erkölcsök (1) erő (3) erőszak (2) erőszakmentesség (2) erőszak kultusz (1) érték (1) értelmes tervezés (1) etika (1) étkezési szokások (1) EU (1) eucharisztikus kongresszus (1) Eucharisztikus Világkongresszus (1) Európa (1) évértékelő (2) évezred (1) evilág (3) evilág szelleme (1) évi ige (3) evolúció (1) ezotéria (1) ézus Krisztus (1) fájdalmak férfija (1) Fallóskút (1) farizeusok (1) fasizmus (1) Fatima (1) felébredés (1) félelem (3) félelm (1) félelmek (2) felelősségvállalás (1) felszabadítás teológia (1) feltámadás (3) ferenc (1) Ferenc Ferdinánd (1) Ferenc pápa (17) férfi (1) fesztiválhullám (1) fiatalok (1) figyelmeztetés (1) filadelfia (1) filmipar (1) Fiú (2) főbűn (1) foci EB (1) fokrendszer (1) főparancs (1) forradalmak (1) forradalmár (1) forradalmárok (1) forradalom (1) fösvénység (1) Freud (1) gagyi (1) Galgóczy Erzsébet (1) Gandhi (1) Gavrilo Princip (1) gazdag (1) Gedeon (1) géntechnológia (1) Géza fejedelem (3) globális hatalmak (1) Gobbi Hilda (1) gőg (1) Góliát (1) Gondviselés (1) gonosz lélek (11) gonosz lelkek (3) görög istenek (1) groteszk (6) gumicsontok (1) gyanakvás (1) gyerekek (1) gyermekvállalás (1) gyilkosok (1) gyilkosság (4) gyógyítás (1) gyógyító mise (1) gyógyító összejövetelek (1) gyógyító szavak (1) gyógyszer a világnak (1) gyógyulás (10) Gyógyulás (1) gyógyulások (2) gyógyulás ésszabadulás (1) gyógyulás és szabadulás (1) győzelem (10) gyűlölet (3) gyűlölethullám (1) gyümölcsei (1) Gyümölcsoltó Boldogasszony (1) gyurcsány (1) h.n. adventisták (1) háború (12) háborúk (2) háborúság (1) hadászati terminológia (1) halálos (1) halloween (1) halott (1) halottak napja (2) hamisítás (1) hamis béke (1) hamis hitek (2) hamis istenek (2) hamis keresztények (1) hamis próféta (1) hamis próféták (2) hamis prófétaság (1) hamis teológiák (1) harag (1) harc (1) Harry Potter (1) haszid (1) hatalmi logika (1) hatalom (3) hatalomvágy (1) határon túli magyarok (1) háttérhatalom (1) hazánk (1) házasság (4) házasság hete (2) hazaszeretet (2) hazugságok (1) helyhatósági választások (2) helyreállítás (1) héra (1) Heródes (2) hét erény (1) hét főbűn (4) hierarchia (1) hit (10) hitetlenség (3) hitigazságok (1) hitler (1) Hitler (2) hit és erkölcs oktatás (1) hit és hitetlenség (2) Hit Éve (1) hit gyülekezete (1) Hivatal (1) hivatás (3) Hőhullám (1) homaopátia (1) homeopátia (2) homokra épült ház (1) homoszexualitás (2) hősök (2) hostess (1) hübrisz (1) Humboldt (1) Hunyadi (2) Hunyadi János (1) Hunyadi Mátyás (1) hűség (1) hűség és hűtlenség (1) húsvét (5) idegsebészet (1) idézetek (1) idők jelei (1) igazgató (1) igazság (6) igaz és hamis (2) igaz vagy hamis (1) Ige (1) igék (1) ihletettség (1) II. András (1) II. János Pál (3) II. János Pál pápa (4) illés (1) Illés (4) illúziók (3) ima (8) imádság (2) imádság hazánkért (1) imakilenced hazánkért (1) Imanap (1) Imanap hazánkért (1) imaszolgálat (1) imdság (1) inkulturizáció (1) integráció (3) integrálás (1) Intelmek (1) irgalmasság (2) Irgalmasság Éve (1) irgalmasság éve (1) irgalom (5) irodalom (2) iskola (3) ismeret szava (2) Isten (37) isten (2) Istentől jövő álom (1) Isten akarata (3) Isten akaratának megértése (1) Isten és sátán (1) Isten fegyverzete (1) Isten gyermekei (2) Isten győzelme (1) Isten győzelmet ad (2) Isten ismeret (1) Isten ítélete (1) Isten kegyelme (2) Isten országa (15) Isten szeretete (1) Isten üzenete (1) Isten válasza (1) István király (1) iszlám (3) ítélet (8) ítélkezés (1) IV. Béla (1) IV. Béla király (1) izgalmas időszak (1) Izrael (1) Izsák (1) Jakab apostol (1) járvány (3) Jehova Tanúi (1) jelek (1) Jelenések könyve (1) jelenségek (1) jelmez (1) jerikó (1) Jerikó (1) Jeruzsálem (1) jézus (3) Jézus (12) jézus Krisztus (1) Jézus krisztus (1) Jézus Krisztus (108) Jézus tanítása (1) jobboldal (3) jócselekedetek (1) Jónás (1) jóra való restség (1) jóság (1) jósok (1) jótettek (1) jövendölések (1) jövő (1) jövőkutatás (2) józanság (2) józan ész (1) józsef (1) jó erkölcsbe ütköző (1) jó és rossz (2) Júdás (1) júdás (1) kábítószer (1) kádár (1) karácsony (5) karizma (1) karizmák (12) Karizmák (1) karizmatikus (1) karizmatikus élet (1) karizmatikus megújulás (2) karma (1) Kárpát-medence (1) Kárpátalja (1) Kassai Lajos (1) katolikus egyház (3) katolikus karizmatikus megújulás (1) katolikus keresztény (1) katonaság (1) kedvesség (1) kegyelem (9) kegyelmek (1) kegyelmi idő (1) Kelet (1) képességek (1) képmutatók (1) képviselőtestületek (1) képzelet (2) kereszt (3) Keresztelő János (3) keresztény (2) kereszténydemokrácia (1) kereszténydemokrata (1) keresztények (1) kereszténység (2) keresztény hit (1) keresztény közélet (1) keresztény megoldás (1) keresztény megújulás (2) keresztény politika (1) keresztény szépirodalom (1) keresztes háborúk (1) kereszthalál (2) keresztségi fogadalom (1) kételkedés (1) kevélység (1) Kiegyezés (1) kiegyezés (1) kiengesztelődés (10) kiengesztelődés szolgálata (1) kilencvenes évek (1) Kindelmanné Erzsébet asszony (1) kirakat-kereszténység (1) kísértés (3) kísértések (2) kisgömböc (1) kitartás (1) kivándorlás (1) kivándorlóország (1) klimax (1) kockás ingesek (1) kommunizmus (1) Kongresszus (1) konszolidáció (1) könyve (1) konzervatív (2) konzervativizmus (1) konzervatívok (1) konzervatívok és liberálisok (1) Koppány (1) környezetvédelem (1) korrupció (1) kossuth (1) Kossuth (2) Kötöny (1) közösség (1) közösségek (1) közösségi élet (1) közösségi ház (1) köztársasági (1) kreativitás (2) Kristus Lelke (1) krisztus (3) krisztusi jellem (1) Krisztus sebhelyei (1) krisztus teste (1) kukkolás (1) küldetés (1) különítélet (1) különös (1) kulturális kereszténység (1) kunok (1) küzdelem (4) Látó (1) látszat-biztonság (1) legyőzése (1) lehetőségek (3) Lélek (2) léleklátás (1) lelkiismeret (2) lelki alkat (1) lelki erő (1) lelki gyógyulás (1) lelki langyosság (1) lelki sebek (1) lelki szegény (1) lemondás (1) leuralás (1) leuraló szavak (1) liberális (2) liberális-ateista-mennyország (1) liberális mennyország (1) loretói litánia (1) lustaság (1) maffia (1) magán-kinyilatkoztatások (1) magánkinyilatkoztatás (2) Magánkinyilatkoztatások (1) magánkinyilatkoztatások (4) magasztalás (1) mágia (1) magyar (1) magyarok (1) Magyarok Nagyasszonya (1) Magyarország (2) Magyarország átvilágítása (1) Magyar Királyság (2) magyar kormány (1) magyar nemzet (1) magyar történelem (1) mammon (1) manipuláció (1) március 15. (1) mária (1) Mária (2) Mária-ünnep (1) Mars-utazás (1) Martin Luther King (1) Marx (1) Második eljövetel (1) maszatolás (1) Mátyás király (1) maya naptár (1) MDM üzenetek (1) Medjugorje (5) megértés (1) meghasonlás (1) meghívottak (1) megismerés (1) megkülönböztetés (7) megpróbáltatás (2) megpróbáltatás ideje (1) megrontás (2) megtérés (24) Megtestesülés (1) megtestesülés (1) megújuás (1) megújulás (43) Megújulás (2) megvallás és megtagadás (1) megváltás (4) meleg fesztivál (1) menekülés Egyiptomba (1) menekült-kérdés (2) menekültek (1) menekülthullám (1) menny (1) mennyei nagykövetség (1) mennyek országa (2) Mennyország (1) mennyország (4) Mennyország Nagykövetség (1) menny és pokol (1) mérték (1) mese (1) messiási ígéretek (1) mgosztottság (1) midlife crisis (1) Miért (1) migráció (1) migránsok (3) Mindenki (1) mindenszentek (2) miniszterelnök (1) miniszterelnöki beszéd (1) mintagyerek (1) misszió (5) missziós központ (1) misztika (1) Mohamed (2) morális (1) mózes (1) mozgalom (1) munka (1) muszlim hódítók (1) muszlim világ (1) művész (1) muzulmán (1) nagyböjt (9) Nagyhét (2) nagy figyelmeztetés (1) Nagy Figyelmeztetés (2) Nagy szent Teréz (1) Nándorfehérvár (1) napcsoda (1) NEK (1) német-római császárság (1) nemzet (1) nemzeti imanap (1) nemzeti küldetés (1) nemzeti ünnepek (1) nemzet gyógyítása (1) népszavazás (1) népvándorlás (6) Néri Szent Fülöp (2) nevelés (1) nevelőotthon (1) nevető szent (1) (1) Nostradamus (1) nőtlenség (1) novella (3) novellák (1) nyelvek adománya (1) nyílt forráskódú rendszer (1) nyilvános működés (1) nyolc boldogság (2) Nyugat (1) óember (2) ogonsz lélek (1) okkult (1) okkultizmus (1) oktatás (2) olimpia (2) Oltáriszentség (1) önigazult ember (1) önismeet (1) önismeret (2) önkéntesek (1) önsegítő kurzusok (1) önvallomás (1) önvizsgálat (1) önző ember (1) optimista életszemlélet (1) optimizmus (1) orbán (1) Orbán Viktor (1) ördög (6) ördögi szellem (1) örményország (1) örök élet (3) öröm (4) Öröm (1) örömhír (2) Oroszország (1) országház (1) országunk vezetői (1) örvendetes esztendő (1) orvos (1) Oscar-díjas film (1) összeesküvés-elméletek (1) összefonódás (1) Összeomlás (2) összeomlás (7) összeomlás és megújulás (1) P2 (1) Paks (1) pál (1) Pál apostol (2) pápa (3) pápaválasztás (1) papi hivatás (1) papi válság (1) parasztháború (1) párbeszéd (3) pedagógus (2) pedagógusok (2) pedagógus sztrájk (1) pedofilia (1) pedofília (1) pénz (1) pesszimista életszemlélet (1) pesszimizmus (1) Petőfi (1) Pio atya (2) plágium (1) plakát (1) pogányság (1) pokol (7) polgári engedetlenség (1) politika (3) politikai kereszténység (1) próbatétel (1) prófécia (13) próféciák (6) próféciók (1) próféta (2) prófétai dimenzió (1) prófétai egyház (1) prófétai élet (2) prófétai tettek (1) prófétai vízió (1) próféták (1) prófétálás (3) prófétaság (1) prófétikus álmok (1) pünkösd (8) Pünkösd (2) püspöki kar (1) puszta (2) Putyin (3) radikálisok (1) remény (6) reménység (1) rettenet (1) roma (3) romák (1) Róma apostola (1) roma holokauszt (1) rossz struktúrák (1) rövid történet (3) rövid történetek (1) sakk (1) Sámson (1) saria (1) sarlatánság (2) sátán (15) sátáni rituálék (1) sátán birodalma (1) Sátán birodalma (1) sátán csókja (1) sátán uralma (1) schmitt (1) segítség (1) sérelmek (1) Sípos (S) Gyula (52) Sípos (S) Gyuzla (1) Sípos (S) yula (1) Sípos (S Gyula (1) sipos gyula (1) Sipos Gyula (57) sírkő (1) sötétség (1) sötét oldal (1) star wars (1) statisztika (1) státusztörvény (1) stigmák (2) Stop Soros (1) szabadság (1) Szabadulás (1) szabadulás (5) szabad út (1) szájhősök (1) szakadás (1) százszoros termés (1) Széchenyi (2) Széchenyi István (1) szegény (1) szegregáció (1) szélhámos (2) szélhámosság (1) szellemi hatalom (1) szélsőjobb (2) szélsőségesek (1) szembenállás (1) személyiség (1) személyiség típusok (2) szemlélődő ima (1) szent (1) szentek (8) Szentháromság (2) Szentírás (2) szentírás (2) szentistváni vízió (1) Szentlélek (49) szentlélek (2) Szentlélek ajándékai (2) Szentlélek gyümölcse (1) Szentlélek hét ajándéka (1) Szentlélek szerelmese (1) szentté lenni (1) szentválasztás (1) Szent Anna rét (1) Szent Család (3) szent ember (1) Szent Ferenc (1) Szent István (4) szent István király (1) Szent István király (2) Szent János (1) Szent József (1) Szent korona tan (1) Szent Margit (1) Szent Teréz (1) szenvedés (4) szenvedés és kegyelem (1) szépirodalom (4) szerelem (1) szeretet (11) Szeretet (3) Szeretetföldje (1) szeretethullám (1) Szeretetláng (9) Szeretetláng kápolna (3) szeretet földje (7) Szeretet foldje (1) szeretet foldje (1) Szeretet földje (66) szeretet logika (1) Szerett földje (1) szerzetesi hivatás (1) szétválasztás (1) szexshop (1) sziklára épült ház (1) színész (1) szinódus (1) szokások (2) Szókratész (1) szolgálatok (1) szorongás (2) szövetség (2) Szövetség (1) sztálin (1) Sztálin (1) szűklátókörű (1) születésnap (1) szunnita-siíta (1) Szűzanya (9) Szűz mária (1) Szűz Mária (6) találkozás (1) táltos (1) támadás (1) tanár (1) tanítás (1) tatárjárás (1) Tátra (1) Telekom (1) temperamentum (1) teológia (1) teremtés (2) teremtett világ (2) Teremtő (1) Teréz anya (1) Teréz anya nővérei (1) természetgyógyász (1) természetgyógyászat (1) természetvédelem (1) terror (1) tervezés (1) testvériség (1) téveszmék (1) tézisfilm (1) tistítótűz (1) tisztítótűz (2) tisztulás (3) titka (1) torkosság (1) Törökbálint (1) török veszedelem (1) történelem (3) törtléneti források (1) törvény (1) törvények (1) totális kontroll (3) töviskorona-vírus (1) trafik-mutyi (1) trianon (1) Trianon (1) trükk (1) tudományos eredmények (1) türelem (2) újember (2) Újév (1) újjászületés (1) újpogányság (1) Új Ádám (1) új pünkösd (1) Ukrajna (3) uralom (1) utolsó idők (1) utolsó ítélet (1) utópia (1) utópiák (1) utópiák és disztópiák (1) választás (4) választási döntés (1) választási kampány (1) választási lehetőség (1) választások (6) választottak (1) vallás (1) vallási statisztika (1) valóság (1) válság (8) vámpirizmus (1) várakozás (4) város (1) vasárnapi szünnap (1) védekezés (1) végső idők (4) véradás (1) vezérige (2) vezetői bukások (1) vezetők (1) vidám (1) viktor (1) Világegyetem (1) világosság (1) világvége (6) vírus (1) visszaélés (1) viszály (2) vita (1) vízió (2) Vörös Brigádok (1) XVI. Benedek (1) XX. század (2) XXI. század (3) zárt rendszer (1) zeusz (1) zimándy (1) zsinat (1) Címkefelhő

Rövid közbevetés a démonokról

2018.10.08. 10:49 zárójeleS

Az alábbi szöveg a "Belépés Isten valóságába - gyógyulás, szabadulás, megújulás" című könyvünkből való, ami még 2002-ben jelent meg és már rég elfogyottt. Most azonban időszerűnek érzem, hogy a gonosz lelek valóságáról szóló rövid részt kimásoljam ide:

A „felvilágosult századok” egyik tragikus következménye volt az emberek számára az, hogy a gonosz lélek valósága eltűnt a szemük elől. Nietzsche azért jelenthette ki fennhangon: „Isten halott”, mert az emberek „elfelejtkeztek” a sátán valóságáról. (...) Tudatlanságuk és bűneik miatt az emberek nem ismerték fel az életükre törő legnagyobb veszedelmet, amely végül vérbe és tűzbe borította az egész világot.
A Biblia világában és Jézus Krisztus számára a gonosz lélek azonban valóság volt. Olyan romlott személyiség, amely az emberek életére tör, gyötri, ostorozza, megkötözi, megbetegíti és megöli őket. Jézus világosan különbséget tett a testi eredetű betegségek és a démonok okozta gyötrelmek között. Első esetben csak megérintette a betegeket és kijelentette gyógyulásukat - azaz kiemelte őket erőtlenségükből -, míg az utóbbi esetben hatalommal parancsolt a gonosz lelkeknek. Időnként néven is nevezte őket - ezzel is bizonyítva valóságukat - amikor kiűzte őket a megkötözött ember életéből.
A gonosz lelkek birodalma félelemmel és elnyomással összetartott szellemi birodalom. Vezetője a sátán, akit a Szentírás többféle módon is jellemez. Ő a gőgjében elbukott angyalfejedelem, aki magáénak kívánt mindent. Ő a vádoló és szétszóró, minden bűn és a halál szerzője, aki embergyilkos kezdettől fogva.
Az ő hatalma alá tartoznak a démonfejedelmek, hatalmasságok és erők, e sötét világ bírói, akik démoni légiókat kormányoznak, hogy ezeken keresztül ellenőrzésük alatt tartsák az embereket. Megszálló hatalom, amely az emberek tudatlanságát és bűneit kihasználva tör az életre.
A gonosz lelkek sóvárognak az élet után, amelyből nincs bennük semmi, mert nincs közük az élet szerzőjéhez és fenntartójához, Istenhez. Ezért bármilyen ígéretekkel is kapcsolódnak az emberekhez, csak pusztítani tudnak. Vonzza és nyugtalanítja őket minden, amiben élet van. Nélküle nem élhetnek, vele nem tudnak élni. Ezért mondja róluk Jézus: „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre nyomban elsiet, s hoz magával hét más lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. ” (Mt 12,43-45)
Jelenlétük a személyiség életében a lelkiismeret szavának elhalkulásával és hamis kultuszokhoz való kötődéssel jár. Fizikai és lelki betegségeket okoz, kényszeres cselekedetekben, függőségekben nyilvánul meg, míg súlyos esetben az egész személyiségnek a sátán alá rendelődését, megszállottságot idéz elő.
Jézus azonban győzött minden gonosz erő felett és győzelme ma is valóság. Ő megszünteti a szakadékot köztünk és Isten között, visszatérhetünk Atyánk szerető jelenlétébe, gyógyulást és szabadulást nyerünk - s örök életet. Nincs nagyszerűbb annál, mint Isten országához, a Szeretet földjéhez tartozni!"

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

A legnagyobb közös nevező

2018.10.01. 11:04 zárójeleS

Egy egyszerű matematikai példával nagyszerűen meg lehet világítani ember és Isten kapcsolatát. Biztos másoknak is eszükbe jutott már, bennem néhány napja, ima közben ötlött fel ez a gondolat és nagyon találónak éreztem:
A törtszámokat mindenki ismeri. 2/3-ad, azaz kétharmad, ahol a számlálóban áll a kettő, nevezőben a három, vagy 5/10-ed, azaz öttized, ahol a számlálóban áll az ötös, evezőben a tízes. Minél nagyobb szám áll a számlálóban, annál nagyobb a szám, azaz 8/10-ed az több, mint 5/10-ed. És minél nagyobb szám áll a nevezőben, annál kisebb a szám, azaz 2/3-ad nagyobb, mint 2/6-od, hiszen az egyiknél csak három részre kellett osztani az egészet, a másiknál hat részre.
Most ezeket a törtszámokat használjuk a példánkhoz. A világi ember – vagy fogalmazzunk drasztikusabban, az önigazult ember –, számának nevezőjében, (ahol önmagát megnevezi) a lehetőség szerinti legkisebb szám szerepel, így az igazi „istenkirályoknál” az 1, azaz az egyes. Körülötte forog a világ, ő megismételhetetlen, mindennek a mércéje, és ebben senkivel sem osztozik. Az önigazult ember önmagát állítja a középpontba, a nevezője egyes, ugyanakkor a számlálójába minél nagyobb számot akar, hiszen minden kell neki, amit csak elérhet: pénz, siker, hatalom, befolyás, stb. Ez a szám ugyan kinézetre elég instabil – alul egy pálcika egyes, fölötte a tálcán a rengeteg szám -, de nem gondolja, hogy ez bármikor is összeomolhatna.
A hívő embernél pont fordítva van. A nevezőbe kerül a nagyobb szám, és ha valóban komolyan veszi hitét, Istennel való kapcsolatát, akkor a nevezőbe csak Isten száma kerülhet, ez pedig a végtelen. A végtelenhez képest pedig minden más szám kicsi, és minél inkább értjük Istennek ezt a végtelenjét (végtelen fölségét, hatalmát és szeretetét), annál kisebb szám kerül a számlálóba, hiszen mink van, amit nem úgy kaptunk? Ott állunk, mint a legkisebb természetes szám, mint kis egyesek, Isten végtelenjével a nevezőben – de ami azt is jelenti, hogy mint Istenről és Isten által nevezettek! (Milyen szép a szerzetesi gyakorlat, ami ezt a névben is kifejezi: Gyermek Jézusról nevezett Teréz nővér, ismert nevén a Lisieux-i Kis Szent Teréz, a „kis út” meghirdetője és megélője…)
Ha pedig Isten által nevezettek, akkor közösségben mindazokkal, akik nevezőjében szintén Isten áll, hiszen Ő a mi legnagyobb közös nevezőnk: „Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.” (Ef 4, 6)
Az önző, önigazult ember az egész világot meg akarja nyerni, de végül semmit sem tud megtartani, eldől, elbukik. Az Istenben bízó ember tudja, hogy semmit sem birtokol, de minden az övé, mert Isten tartja az életét. A nagy szentek nem azért mondták, hogy ők a legkisebbek, legbűnösebbek, mert alázatoskodtak, hanem mert Isten végtelenjével szemben látták az életüket, minden kicsiségével, törékenységével és bűneivel együtt.
(Hiszen ha Isten meg nem tartott volna minket, még abban is elbuknánk, amiben eddig megálltunk!)
Keresztelő Szent János, minden „keresztény matematikus” atyja, pontos definícióját adta ennek a tételnek, Megváltónkról és önmagáról szólva: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3, 30)
Most már nincs más dolgunk, mint végig gondolni, a mi számlálónkban még mi minden van, amit el kell engednünk, hogy kisebbedjünk, és mi mindent kell még átengednünk Isten hatalmába, szeretetébe és irgalmába, hogy Ő pedig növekedhessen bennünk, és általunk a világban.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu!

Szólj hozzá!

Címkék: szent ember önigazult ember önző ember

Ne féljetek, féljetek…

2018.09.24. 10:53 zárójeleS

Sok okos gondolattal, pszichés technikával, gyakorlattal próbálták, próbáltuk már orvosolni belső félelmeinket, szorongásainkat. (Gyerekkoromban rendszeresen átmentem a sötét pincesoron, amitől féltem – átmentem, de a szorongást azért éreztem.) Jézus gyökerében ragadja meg a problémát, amikor elmondja, kitől féljünk és kitől ne – és rögtön gyógyírt is kínál.
Legelőször is, Jézus nem tagadja a félelem tényét, ahogy mi buta szülők szoktuk a gyerekeinknek, önmagunknak és társainknak. Nem mindegy azonban, hogy a félelem kire, mire irányul és mennyire valóságos. Ahogy a közmondás is tartja, jobb félni, mint megijedni. Aki a sínen állva nem fél a közeledő vonattól, annál valami hibázik. A félelem természetes önvédelmi reakció is lehet, segítség az életben maradáshoz – ugyanakkor rettenetes csapás, ami gúzsba köt és megdermeszt. Átok, ami lesújt az első emberpárra, amikor elszakadnak Istentől: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” (Ter 3, 10) Rettegés, félelem, ijedség, elrejtőzés, szorongás, nyugtalanság – ki ne ismerné ezeket?
Jézus Krisztus ismeri övéit, látja tanítványai félelmét és szorongását, amikor azok hallani sem akarnak mesterük elítéléséről, haláláról. Mindenhogyan menekülnének ettől, illetve attól, hogy mi történne velük, ha Jézust valóban megölnék. Tagadás, elterelés, elnyomás – hát nem ezt tesszük mi is? Jézus válasza minderre az elevenükbe vág, de újragondolásra késztet minket is arról, kitől is féljünk és kitől ne:
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül.
Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti a verebeknél! Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10, 28-32)
Kik tudják megölni a testet? Nyilván az emberek, illetve a gonosz lelkek, akik mögöttük állnak. De ki tudja megölni a testet és az örökéletű lelket is? Az ember bizonyosan nem. Az örökéletű lelket a gonosz lélek sem, mert maga is csak teremtett (és elbukott) lény, aki végső soron ugyanoda, a gyehennába, a pokolba kerül. Kitől féljünk tehát? Istentől, a Mennyei Atyától – ez viszont ellene mond tanításainknak, miszerint Isten szeret minket és életét adta értünk… (Pontosabban ellene mondana, ha a Szentlélek hét ajándéka közül az egyik nem pont az istenfélelem ajándéka lenne – ennek tárgyalásába azonban most nem megyünk bele, mert ebben a beszédében Jézus sem ebbe az irányba halad tovább.)
Jézus, miközben tudatosítja, hogy egyedül Istennek van hatalma létünk teljességét ellenőrzése alatt tartani (félelmetesebben: azt tenni velünk, amit csak akar), azt is nyomatékosítja, hogy Isten nem kényúr, hanem Gondviselő, aki kézben tart mindent és épp azért nem kell félnünk, mert Isten, a mi szerető Atyánk, teljes figyelemmel fordul felénk még a legkisebb dolgokban is (még a hajunk szála is számon van tartva). Aki tehát Istenhez tartozik, hozzá ragaszkodik, annak léte teljes biztonságban van, és ez így van akkor is, ha földi élete épp veszélyeztetve van. Az egyetlen valódi konfliktus, aminek életünk a tétje, az nem köztünk és a másik ember, köztünk és a világ, köztünk és a gonosz lelkek, hanem csak köztünk és Isten között lehet. Jézus azonban nem kevesebbet tesz, mint önmagát adja teljes garanciául nekünk (védőügyvédként is, mint ahogy az általa elküldött Szentlélek, Paraklétosz is az).
Lehet, hogy problémáink vannak, lehet, hogy kísértésekkel és bűnökkel küzdünk, lehet, hogy félünk és szorongunk, de Jézus, aki végtelenül nagyobb, erősebb (és szebb, okosabb, irgalmasabb, stb.) mint mi, mellettünk áll, és ha megvalljuk őt az emberek előtt, akkor Ő is megvall, azaz magáénak, hozzá tartozónak ismer el minket az Atya előtt. „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet:kitől kellene remegnem?” (Zsolt 27, 1)
Akik elfogadták Jézust uruknak és megváltójuknak és befogadják életükbe, tanúsíthatják, Nincs ennél egyszerűbb és hatékonyabb, teljesebb és biztosabb gyógymód a félelem és szorongás ellen, és ez a szabadság örök életen át tart…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szorongás Jézus Krisztus Atya gonosz lélek félelm

Megragadott, boldog pillanatok

2018.09.17. 10:49 zárójeleS

Sokan azt vallják, az ember célja az, hogy boldog legyen. Ezzel ugyan lehet vitatkozni és az sem egészen tisztázott, mit is értünk boldogság alatt, érdemes azonban megszívlelni a Biblia tanácsát és újra és újra megemlékezni a boldog pillanatokról, amelyek megragadtak minket.
A boldogság szóról nekem legelőször az ikergyerekeim ártatlan öröme jut eszembe, amikor a piros (Kati) és kék (Peti) rugdalózójukban négykézláb egymást kergették a konyhakövön, és közben úgy nevettek, hogy nem lehetett nem velük együtt nevetni. De eszembe jut az is, amikor félig fekve a kis hordozójukban, két kézzel fogták a cumisüvegjüket és teljes összpontosítással, nagy megelégedéssel itták belőle a tejet. Vagy amikor Peti sírt, mert tönkrement a cumija (szétrágta), Katica nézte egy darabig, majd a saját cumiját kivette a szájából és odaadta testvérének. (Egész pontosan, belenyomta a szájába… Erről jut eszembe a vicc: mi a legkeresztényibb sport? A boksz, mert ott nyilvánvaló, hogy jobb adni, mint kapni…)
Amikor az első fiam, Gyuszkó megszületett, olyan boldog és büszke voltam (és olyan szépnek láttam őt), hogy az egynapos fényképét kitűztem a ruhámra és úgy járkáltam a városban. (Babakocsizni is szerettem velük, így visszagondolva nem voltam valami „férfias” apa…) De emlékszem Gyuszkó örömére és boldogságára is, amikor legóból sikerült valami különösen izgalmas, új dolgot összeraknia (ez a kreativitása máig megmaradt).
Ártatlan öröm, kreativitás, boldogság – ez a kép van előttem, ha Isten teremtő munkájára gondolok, Ő alkotta ilyen gyermeki örömmel a világot. (A teremtő bölcsességről így ír a Szentírás: „Ott voltam mellette mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe előtt. Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.” – Péld. 8, 30-31)
Ha még távolabbra tekintek vissza, emlékszem a házasságkötésem boldogságára. (Később a pap bácsi megkérdezte, hogy mi volt akkor velem, olyan furcsán viselkedtem – hát igen, majd kiugrottam a bőrömből, sehogyan se tudtam komoly emberré lenni. Ehhez tartozik, hogy előtte azon álmodoztam, milyen lenne, ha már mindenki ott lenne, mire megérkeznénk – Isten humora, hogy apuval eltévedtünk a kocsival Budapesten, amikor mentünk a templomhoz, úgyhogy valóban mindenki kint várt minket a Ferenciek terén, lesték, hová tűnt a vőlegény…)
És igen, emlékszem még előtte a megtérésem utáni felszabadult örömre és boldogságra, amikor megtapasztaltam, hogy szeretve vagyok, és hetekig még dolgozni is énekelve jártam. Ez volt az a pillanat, amikor el kezdtem megérteni, hogy létezik egy természetfeletti, Istenből fakadó boldogság, ami akkor is velünk van, ha természetes életünk ezt nem indokolná. Világi ember ezt nem, vagy csak nagyon nehezen érti meg. Hogyan lehet boldog egy karthauzi szerzetes, aki állandó csöndben, magányban, a munka és ima fegyelmezett ritmusában él? A kívülálló számára ez csak rabság lehet, esetleg menekülés, vagy épp lustaság. (Milyen bolondok az emberek! „Ezek csak imádkoznak, bezzeg mi dolgozunk” – mondják, miközben az a szerzetes többet dolgozik, mint ők hárman együttvéve…) Hogyan is érthetné meg, hogy „boldogok a lelki szegények”? Hogyan érthetné, hogy van sírás, amire Isten nyújt vigaszt, van üldözés, amit jobb elviselni, mint elmenekülni előle, hogy boldoggá tehet a békesség, miközben a világ az indulatait akarja kiélni?
Boldogság látni, amikor Isten cselekszik. Boldogság hallgatni a tanúságtételeket amik megerősítenek. Kell is, hogy megerősítsenek, mert a hitem gyönge. Főleg az évi Találkozónk előtt vagyok tele kételyekkel, kell-e ez, van-e értelme, jó-e, amit csinálok, tényleg segítség-e ez az embereknek… Aztán eljött a szombat, a Találkozó napja, és ahogy jöttek a templomba az emberek, az egyik asszony megszólított, és elmondta, hogy amióta Máriaremetén, a Szeretetláng Fesztiválon imádkoztunk érte, nem fáj a lába. Aztán jött egy másik asszony, aki elmondta, hogy csak telefonon tett tanúságot egy barátnőjének arról, hogy Isten szeretete gyógyít, és jöjjön Törökbálintra, és az később visszahívta, hogy elmúlt a fájdalom a testéből. Istenem, hát ennyire szeretsz minket?! Akkor mégis csak jó dolog előre menni és küzdeni.
Milyen boldogok azok, akik Isten országáért cselekedhetnek! Mennyi öröm, szépség, jóság mutatkozik meg Isten gyermekeinek közösségében! És milyen nagy szomorúság, hogy oly sokan nem tapasztalhatják ezt meg, mert talán még nem is hallottak Isten mindenkit átölelni akaró szeretetéről. De ha segítünk nekik, ha imádkozunk értük, ha cselekszünk, akkor ők is boldogok lesznek, „mert meglátják az Istent” (Mk 5,8).
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: öröm boldogság nyolc boldogság Szeretet földje

Jézus visszajövetelének várásáról

2018.09.10. 11:25 zárójeleS

 Az Újszövetség utolsó könyvének utolsó előtti sorai: „Aki tanúságot tesz mindezekről, így szól: Bizony, hamarosan eljövök. Ámen. Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22,21). Az első keresztény nemzedékek közelire várták Jézus Krisztus második eljövetelét és ez a várakozás meglepően sokszor megújult a keresztény megújulási mozgalmakban – ami nem azonos a világvég-várással. Míg az első középpontjában a Jézushoz fűződő szenvedélyes szeretet, addig a másikéban inkább a világ elsötétülése áll. Az első inkább az önátadásé, a második inkább az önvédelemé…

Sok példát hozhatnánk az első századoktól napjainkig szinte minden keresztény felekezetből, de elégedjünk most meg egy párossal. A hetednapi adventisták és a Jehova Tanúi egyaránt a XIX. századi amerikai millerista mozgalomból nőttek ki. Az 1844-re beígért világvége nem jött el, ez megroppantotta a mozgalmat. Az adventi válságából többféle kiút vezetett, ezek egyike lett a szombattartó h. n. adventisták gyülekezete. Ami most számunkra lényeges, az E. G. White munkássága, aki óriási munkát végzett az egyházukban. Prófétanőnek tartották, álmai és látomásai, írásai és könyvei meghatározó jellegűek voltak. Olvasva ezeket láthatjuk, milyen mélyen szerette Jézust és mi mindent megtett, hogy követhesse és megvalósíthassa Isten akaratát, a legnagyobb nehézségek közepette is. Tanítása középpontjában az Isten és ember iránti szeretet és buzgalom áll, így felekezetük kezdettől oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket hozott létre - érthető, hogy nagyon elterjedtek, különösen a harmadik világban a szegények között.

A Jehova Tanúi más utat választottak. Többször újraszámolták a világvége időpontját, de miután azok rendre elmaradtak, pontos dátumot már nem határoznak meg, térítő tevékenységük középpontjában azonban megmaradt a világ végső romlásáról való beszéd (aki találkozott már tanúságtevőikkel vagy olvasta újságjaikat ismerheti ezeket). Mivel tagadják Jézus istenségét, így az iránta való szeretet sem olyan fontos. (Egyszer egy gyülekezeti tagjuk azt kérdezte tőlem, miért beszélek én állandóan Jézusról, amikor Jehova az Isten?)

Természetesen a Jehova Tanúi között éppúgy vannak rendes, tisztességes emberek, mint az adventisták vagy a katolikusok között, itt most nem a személyes életszentségről, hanem a tanításuk irányáról van szó. (Különben mindkét felekezet téved több dologban is, de ez nem témája írásunknak). A Jehova Tanúi bevallottan Jehova teokratikus királyságát építik, ami sokkal inkább szól a hatalomról, befolyásról, mint a szeretetről. A hatalom és befolyás megszerzésének pedig csodálatos eszköze a félelem, a jövőtől, az elveszéstől való félelem, illetve az ígéret, hogy ők megmenekülhetnek (ha nem is a mennybe, de majd egy földi királyságba).

Ez a félelem köszön vissza a mai konzervgyűjtögetős világvégvárókban is, és ez hiányzik az Isten szeretetét fókuszban tartókból. Természetesen mindkettő meg akarja menteni önmagát, de míg az egyik valami testi-lelki bunkerben, addig a másik Isten ölelő karjaiban. Az egyik inkább bezárul és begörcsöl, a másik inkább kinyílik és szolgálni akar. Az egyik mindenhol észreveszi a rosszat (ha nincs, akkor is), a másik inkább a jót keresi és buzdítja. Mindkettő hiszi, hogy Isten hamarosan eljön, de az egyiknek ez rémület, a másiknak öröm…

Mi nem a félelem gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten szeretetében! Igen, Jézus Krisztus újra eljön, hamarosan megérkezik, sőt, már itt is van! Ez a közös lelki tapasztalatunk: Isten van, szeret minket, munkálkodik közöttünk, és egyre inkább munkálkodik. Arra hív, hogy fordítsunk hátat a bűnnek (kiterjesztve: evilág minden romlottságának) és lépjünk be, éljünk Isten országában, királyságában, ahol minden lehetséges annak, aki hisz, és mindent szabad annak, aki szeret (a bűnt kivéve). Ez az áldások világa, ez a Szeretet földje, ezt akarjuk élni…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szeretettel várunk az idei Szeretet Földje Találkozónkra, szeptember 15-én, szombaton. Részletes program: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/10483-az-idei-talalkozo-temaja-a-szeretet-forradalma 

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus Krisztus Jehova Tanúi Szeretet földje h.n. adventisták E. G. White

Iskolai tapasztalatok

2018.09.03. 11:58 zárójeleS

Ötödik éve vagyok félállású napközis tanító az egyik helyi iskolában. Bár voltak kételyeim, amikor elvállaltam ezt a munkát, az elmúlt évek megváltoztatták azt, ahogy gondolkodom önmagamról, a gyerekekről és felnőttekről (szülőkről és tanárokról), és az iskoláról.
Talán a legfájdalmasabb, de személyesen a legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy egy osztálynyi gyerekkel szembesülve rá kellett döbbennem, milyen sokat kell még alakulnom, hogy jobban tudjak szeretni. Milyen könnyen kijövök a béketűrésből, válok türelmetlenné, haragossá, így leplezve bizonytalanságomat vagy épp sértettségemet. (Miért nem figyel rám az a kölök!)
Hasonlóan fontos volt újra ráébrednem, milyen mély szeretetéhség van bennem, ugyanakkor mennyire zavarba jövök a szeretet gesztusaitól. Egy éven keresztül elsős gyerekekkel voltam, ők pedig még nagyon őszinték örömükben, fájdalmukban – és hihetetlenül ártatlanok, már abban a tekintetben, ahogy feltételezik a jót rólunk, és amilyen fontosak vagyunk a számukra. „Gyula bácsi, lehetek a párod?” – ez még akkor is hízelgő, ha tudom, hogy ebbe nem csak az én „személyes varázsom” játszik bele, hanem az is, hogy akik a párom lesznek, azok állhatnak a sor elején… (És milyen zavarba ejtő, ha harmadikos lányok mondják ugyanezt! Elindulok velük a folyosón, aztán mégis elengedem a kezüket, nehogy valaki azt gondolja, hogy… micsoda őrület! Gyerekkorunkban a kamasz lányok még karba font kézzel sétálgattak, a fiúk bandáztak és senki sem gyanakodott sem homoszexuális vonzalmakra, sem a felnőttekkel kapcsolatban pedofíliára...)
Megváltozott a világ, és hogy milyen mélyen tele van félelmekkel és szorongásokkal, azt az iskola világa is megmutatja. Még felsős gyerekeket is hoznak-visznek autóval, nehogy valami baja essék – pedig városunkon és körzetünkön belül nincsenek igazán nagy távolságok és buszok is járnak. De a szülő szorong, fél, hiszen tegnap is látta tévében, hogy valakit megöltek (egy földrésszel odébb ugyan, de mint tudjuk, a képzelt betegnél és valós a fájdalom). Ez a szorongás és bizalmatlanság hihetetlenül megnehezítik a szülők életét, de a tanárok munkáját is. (Ha a szülő fél, a gyerek is félni, szorongani kezd és már ahhoz sincs bátorsága, amihez lehetne. A frusztráció aztán megjelenhet visszahúzódásban, leblokkolásban éppúgy, mint indokolatlan dühkitörésben és vadságban.)
Az is megfigyelhető, hogy a szülők olyan nevelési (nem tanulási!) problémák megoldását várják az iskolától, amit ők maguk sem tudnak megoldani gyermekükkel. (Közben az iskola még a valóban külön fejlesztésre szoruló gyerekekhez is egyre kevesebb erőforrással, szakemberrel, eszközzel rendelkezik.) Súlyosbítja a helyzetet, hogy közben a szülő bizalmatlan a pedagógussal szemben (is). Míg régen a szülő szinte automatikusan a tanár pártját fogta, ma megfordul a helyzet, a szülő mint a gyerek védőügyvédje jelenik meg, hogy „tisztázza a dolgot” a tanárral. (Szóval a tanár nevelje meg a gyereket, de lehetőleg úgy, hogy abból a gyerek semmit se vegyen észre. Ez sajnos a mesék világába tartozik…)
Én az elmúlt években lenyűgözve és szégyenkezve figyeltem, a tanítók és tanárok milyen hihetetlen energiákat mozgósítanak, hogy tanítsák és neveljék az osztályaikat. Mennyi figyelemre, megértésre, beleérző képességre és türelemre van szükségük, hányszor kell külön foglalkozniuk egyes esetekkel, mennyi konfliktust kell megoldaniuk… A papíron lévő elvárások, tananyag és a valóság közti szakadék pedig egyre csak szélesedik, és ezt neki kell áthidalnia…(A papír mindent elbír, a pedagógus meg olyan különös fajta, hogy egyre jobban lehet terhelni. Csak nehogy egyszer összerogyjon…)
A mi iskolánk jó iskola, egy jó városban, Budapesthez közel, mégis hiányt szenvedünk (pénz a legkevesebb) tanárokban, asszisztensekben, fejlesztő pedagógusokban is. (Mi lehet akkor az elhagyatottabb vidékeken?) A tanárhiány nem statisztikai adat, hanem valóság, amit már most is csak ügyeskedéssel, folyamatos helyettesítésekkel lehet megoldani. Néhány éven belül pedig nyugdíjba vonul a mostani „törzsgárdatagság” egy jó része, és nem látszik, kik pótolnák őket. Az a néhány fiatal(abb), aki itt van, még gyermeket szeretne - nagyon helyesen! -, új jelentkező a hirdetésekre sincs… (Ha én lennék az igazgató, e problémahalmaz láttán sikoltozva menekülnék – de szerencsére nem én vagyok.)
Ma reggel besántikáltam az évnyitóra (évkezdő bokafiacam), a tavalyi elsőseim mosolyogva integettek. (Ez mindig szíven üt, mert nem voltam én olyan jó velük, hogy így örüljenek…) Az idén harmadikosaim és negyedikeseim lesznek - már augusztusban imádkozni kezdtem (Uram, segíts!), hogy minden rendben legyen köztünk. Mert hosszú ám egy tanév, sok minden történhet…
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Az „Új Tavasz” II. János Pál pápa szerint

2018.08.27. 11:49 zárójeleS

„A megváltás harmadik évezredében Isten a keresztények nagy Tavaszát készíti elő, amelynek kezdete immár előre látható.” - írta II. János Pál pápa 1999 pünkösdjére, apostoli levelében. De vajon mi ennek az új, nagy tavasznak a tartalma? Érdemes ezt a nagy pápa tanítása és tettei alapján végig gondolni, nehogy olyan dolgokban reménykedjünk, amelyek nem részei ennek a Tavasznak, így félrevezetve magunkat és népünket is…
Az bizonyos, hogy II. János Pál pápa mélységesen hitt abban, hogy a Krisztus utáni harmadik évezred kezdetével valami új, Istennek tetsző dolog kezdődik el (ahogy egyik könyvünk címe is sugallja: A XXI. század Isten évszázada). Emlékezzünk vissza a 2000. év Nagy Millenniumára, amit a pápa az ószövetségi jóbel-év mintájára képzelt el, amikor minden bűnt és adósságot elengednek és az egész teremtett világ megpihen, megújul. Ezt szolgálták az előkészítő évek (A Fiú, a Szentlélek és az Atya éve) és biztosak lehetünk abban, hogy II. János Pál pápának ez a nagy víziója Istentől inspirált terv volt.
Ha azt vizsgáljuk, hogy mi a tartalma ennek a Tavasznak a szent pápa elgondolása szerint, akkor azt kiolvashatjuk nem csak az enciklikáiból, leveleiből, beszédeiből, hanem pápaságának nagy és forradalmi tetteiből is. Ilyen volt a bűnbánat meghirdetése - több, mint százszor kért ő is bocsánatot az Egyház nevében az általunk elkövetett bűnökért -, a világméretű missziós munka – gondoljunk folyamatos apostoli útjaira és a világtalálkozókra -, az életszentség példáinak előtérbe állítása a boldoggá és szentté avatások segítségével (is), az Evangélium világos és szilárd meghirdetése az Egyház által….és még sorolhatnánk. Ezek teljesen új színt vittek a modern kori pápaság történetébe.
Fontos azonban figyelmeztetnünk magunkat, hogy ez a Tavasz elsősorban az Egyház, és a kereszténység nagy tavasza, nagy megújulása, ami aztán magával hozhatja a világ megújulását – tehát nem a világ tavasza és nem világi elgondolások szerinti tavasz! Nem a világi problémák megszűnése, hanem a világi problémákra adott keresztény válasz, a Jézus Krisztus tanítása alapján adott válasz megerősödése!
Ha most megnézzük Ferenc pápa működését, akkor azt láthatjuk, hogy az ő munkássága tovább viszi II. János Pál pápa örökségét – akár a bűnbánatot, a szentek például adását, a missziót, stb. tekintjük -, egyben ezt az új Tavaszt öntözi, amikor krisztusi választ ad a világ kihívásaira. Az új elem annyi elődjéhez képest, hogy személyes példájával kikerülhetetlenül személyes szintre viszi le ezt a választ, szembesítésre késztetve minket is. Hogyan is állok én a szegénnyel, a menekülttel, az árvával, az elhagyottal? Adok-e a pénzemből, időmből, tehetségemből a rászorulónak? Együtt érzek-e a szenvedővel, az elválttal, a magára hagyottal? Képes vagyok-e felebarátomnak tekinteni a más felekezetű keresztényt, a más vallású embert és a hitetlent? Vagy a félelem, az önvédelem, az önzés, a megítélés, az elzárkózás, a kibeszélés, az irigység, a harag határozza meg a döntéseimet?
Pártunk és kormányunk kereszténydemokráciát akar építeni – örülünk. Most kellene egyházunknak, és nekünk is személyesen – hiszen a mi felelősségünk is -, kiállni, és a többiek elé élni, mi is akkor az a krisztusi élet, mi az a kereszténység, ami ezt a kereszténydemokráciát valóságossá teszi.
Persze megtehetjük, hogy elzárkózunk ettől. Megelégedhetünk egy külső mázzal, ami mögött még mindig a mi önző énünk lapul. A felelősség-áthárítással. Csakhogy így az a veszély fenyeget minket, hogy pont azt veszítjük el, amiért szavakban úgy lelkesedünk. Mert ha valóban Isten víziójából fakad az új tavasz ígérete, akkor ez meg is fog valósulni – mi azonban, akik mondjuk, de nem tesszük, kimaradunk ebből, s így kimarad hazánk is mindabból az áldásból, amit az új tavasz által nyerhetnénk. Akkor ugyanis hiába mutogatunk majd vissza, hogy félrevezettek minket, a vezetőink a bűnösek, akkor egyébként is az tűnt helyesnek… (A másokra mutogatás már az első emberpárnak se jött be.) Mert mi magunk vezetjük félre magunkat, saját magunk miatt…
Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: megújulás II. János Pál pápa Ferenc pápa

Ferenc pápa, mint lakmuszpapír

2018.08.20. 11:49 zárójeleS

A lakmuszpapír csak egy kis csík, de ha belemártjuk a folyadékba, megmutatja mennyire savas vagy lúgos az anyag. Most szegény pápánkat használom így – ha szabad ezt írni -, mert az ő szavaihoz és tetteihez való viszonyulásunk is megmutatja, mi mit gondolunk kereszténység és Krisztus-követés alatt.
Már persze, ha engedjük egyáltalán megvizsgálni magunkat e pápai lakmuszpapírral, mert vannak, akik - csapdába esve -, ezt eleve elutasítják. Ilyen csapdába estek a Nagy Figyelmeztetés fedőnevű „magánkinyilatkoztatás” követői. E jóslat ugyanis még XVI. Benedek pápasága alatt előre kinyilatkoztatta, hogy a következő pápa az ördögtől lesz – ami ugye egy előzetes lejárató kampány, de ebbe most ne is menjünk bele. Amikor aztán Ferenc pápát megválasztották, és már az első mondata a szokásos „Dicsértessék…” helyett a „Jó napot kívánok” volt, máris igazolva látták a jóslatot. Így aztán hiába, hogy a pápa azóta se tagadta meg a szentmisét és az oltáriszentséget (mint megjósolták), sőt épp ellenkezőleg, ők szorgosan gyűjtenek minden lehulló kis morzsát, véleményt, amivel igazolhatják egyre tarthatatlanabb véleményüket. Így aztán legyenek bármily buzgó, szentéletű emberek, a ferenci lakmuszpapírral nem vizsgálhatók. (Bár kijönnének végre ebből a csapdából, mily nagy hasznára lehetnének az Egyháznak!)
A katolikus egyháztól elszakadt keresztény testvérek egy része örömmel fogadta Ferenc pápaságát. Amikor egy nagy amerikai pünkösdi karizmatikus keresztény összejövetelre a pápa biztató üzenetet küldött, neves amerikai keresztény vezetők szólították fel gyülekezeteiket, hogy hagyjanak fel a katolikus egyházzal szembeni támadásokkal. Ugyanakkor más vezetők óriási veszélyt látnak ebben. Hazánkban a Hit Gyülekezete hetilapjában nagy cikkben mondanak el minden összegyűjthető rosszat a pápáról, hozzá téve, hogy ez különösen hazánk ellen irányul, hiszen ide dedikálta a pápa a 2020-as az Eucharisztikus Világkongresszust, lám, a missziós kereszt is tele van ereklyékkel (fő-fő bálványimádás!), és a pápa pártolja a népi vallásosság különböző formáit is - éberség, elvtársak, éberség! (Lám, így kerül a hitgyüli és az MDM egy platformra – ki gondolta volna?)
Vannak, akik a kereszténységben elsősorban kulturális és civilizációs erőt és eszményt látnak. Jogos ez, hiszen az is, és jogosan féltjük keresztény örökségünket a hamis vallásoktól és Isten-ellenes ideológiáktól. A lakmuszpapír azonban kimutatja, mikor csúszik el a „fókusz” a krisztusi középponttól más irányba, például egy hamis önféltés felé. Nemrégiben a hazai nemzeti média nagy örömmel adott hírt arról, hogy egy olasz felmérés szerint csökken a pápa népszerűsége, főleg a fiatalok körében, és ennek oka elsősorban a migráns-kérdésben elfoglalt pápai álláspont. (A pápa ugyanis a határok jogos védelme mellett hitet tesz a felebaráti szeretet krisztusi parancsa mellett is.) Szomorú az, amikor evilág örül és vele örülnek azok a keresztény emberek is, akik a megoldást nem elsősorban a krisztusi örömhír megélésében és terjesztésében (győzelmében), látják, hanem – jelen esetben -, az egyoldalú elzárkózásban és kirekesztésben. A félelem és harag  légkörében azonban egyre távolabb kerülünk attól, amit állítólag megvédeni szeretnénk…
Vannak aztán olyan buzgó testvérek, akik a dogmák szilárdságát látják megrendülni az új pápától. Ennek oka, hogy Ferenc pápa bátran fel meri tenni azokat a kérdéseket is, amelyeket az egyházunk évtizedek óta a szőnyeg alá söpör. Püspöki szinódusokat hív össze (kollegialitás), munkacsoportokat alakít, „kikezdi” a kúria hatalmát. Bár egyetlen katolikus dogmát sem kérdőjeleztek meg azóta sem (sőt!), az egyházban, mint egyetlen szilárd pontban megkapaszkodók veszélyben érzik magukat, hát farkast kiáltanak. Pedig érdemes lenne megnézni magunkat a lakmuszpapírban, nem merevedtünk-e meg túlságosan, nem vált-e embertelenné a mi „szilárd hitünk”, nem váltunk-e olyan törvénykezőekké, mint annak idején a farizeusok és törvénytudók…
Ferenc pápasága arra is rávilágít, hogy egyházunk világegyház, nem azonosíthatjuk azt a mi európai szokásainkkal. A keresztény tradícióink fontosak, számunkra megszokottak, de a többi földrész tradíciói, liturgiái szintén azok. Csak azért, mert valaki nem úgy keresztény, ahogy mi megszoktuk, még nem ok arra, hogy gyanakodva nézzünk rá.
Igaz azonban az is, hogy a pápa senkit sem biztat egyénieskedő megoldásokra. A személyes buzgóság sem ad felmentést a közösségi, egyházi szabályok és felelősségek alól. Bizonyos helyzetekben a pápa szigorúbb, mint elődei, kevésbé tolerálja a bűnöket és visszaéléseket (még bíborosi szinten sem, ahogy néhányan ezt megtapasztalhatták, a hírek szerint). Tisztulást ígért és tisztulást is akar. Ebben is meg kell vizsgálnunk magunkat: Ferenc pápa látszólagos lazasága és belső szabadsága nem vezet-e félre minket, hogy aztán olyan dolgokat is megengedjünk magunknak, amit ő sohasem tenne.
Végül egy utolsó gondolat: forduljunk a forráshoz, olvassuk Ferenc pápa beszédeit, illetve a hivatalos pápai dokumentumokat (enciklika, buzdítás), akkor látni fogjuk, hogy abból egy krisztusi egyházfő képe rajzolódik elénk.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Nézd meg a naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: megújulás kereszténység Ferenc pápa Nagy Figyelmeztetés

Zaklatások és kegyelmek

2018.08.13. 10:30 zárójeleS

Olykor „csőstül jön a baj”. Azt tapasztalom, hogy - főleg nagy kegyelmek előtt vagy után -, mintha „minden összeesküdne ellenünk”. Bajok és betegségek, balesetek, meghibásodások… egyik sem elviselhetetlen vagy halálos, de azért kimerítő, mintha folyamatosan reszelnének rajtunk. Úgy tűnik, mintha a nehézségek és kegyelmek együtt járnának. Mit tehetünk ilyenkor?
A legelső és legfontosabb dolog, amikor ránk omlik minden, hogy önvizsgálatot tartsunk, vajon nem a mi hibánk, bűnünk, mulasztásunk okozta-e a bajt és/vagy nyitott utat a gonosz lélek zaklatásának? Ha így van, amit lehet orvosolnunk kell és kijavítanunk, hogy bezárhassunk minden kaput, ahol a kegyelem elszivároghat és a rombolás bejöhet. Saját példa:
Múlt héten csütörtökön lementünk Szolnokra, hogy nagyszüleim sírját rendbe hozassuk végre. Kiderült, hogy ez sokkal többe kerül, mint előzetesen vártuk, mivel a megrogyott síremlék felső része rádőlt az alsóra. Én már évek óta észleltem a bajt, szóltam többször is édesapámnak, hogy ezt meg kell csináltatni, beszállok a költségekbe is – de aztán mindig ennyiben hagytam. Ha akkor nem csak beszélek, hanem cselekszem is, most nem lenne ez a gond. (Azaz, csak magamat hibáztathatom…)
Péntek este indultunk volna haza, csak épp nem indult az autó. Felhívtuk a környék összes szerelőjét, tudna-e segíteni, de vagy fel se vették, vagy nem vállalták. Közben nekem szombat délelőtt már Érdre kellett volna mennem a cigány missziónk és a tanoda záró nyári összejövetelére. Tarnóczi Marikával beszéltem telefonon, hogy úgy tűnik, nem érek oda – de imádkozzunk… Isten kegyelme pedig működésbe lépett, tíz perc múlva csengettek. Egy fiatal cigány férfi állt az ajtóban, aki az utca végén lakik, hallotta mi történt, ő szombat reggel megnézné az autót, hátha… így aztán, csavarhúzós-slusszkulcsos megoldással sikerült szombat délelőtt időre hazaérnünk.
A Szentírásban ezt olvassuk: sok baja van az igaznak, de az Úr mindből kimenti őt! És egy másik helyen: Az Istent szeretőknek minden javukra válik!
Vasárnap, amikor jöttünk haza a balatonhenyei gyógyító összejövetelről, Tamás azt mondta, ő úgy látja, képszerűen, hogy a keskeny út két oldalán, amin járnunk kell, két szalagkorlát van. Az egyik oldalon ez a keresztekből áll, a másik oldalon pedig a kegyelmekből. Ha csak a keresztek lennének, akkor végül elgyötrődnénk és összecsuklanánk, ha csak a kegyelmek, akkor elbíznánk magunkat. A kettő együtt azonban megóv attól, hogy kisodródjunk az útról…
Nagyon jó kép ez, főleg akkor vigasztaló, amikor már nem csak a lakásunkban, hanem a pénztárcánkon és a szívünkön is csőtörés van.  A nehézségek és megpróbáltatások idején még fontosabb, hogy bízzunk Isten szeretetében, higgyünk kegyelmében és kitartsunk a munkáinkban és szeretetünkben. Húzódjunk hitben egyre közelebb a kegyelmekhez! (Most tudjuk csak, milyen nagy szükségünk van Istenre!) Szabad kérnünk, szabad keresnünk, szabad, sőt kell is zörgetnünk, hiszen maga Jézus biztat erre minket.
Tehát bűnbánatot tartunk a bűneink, hibáink és mulasztásaink miatt, kérjük Isten kegyelmét – és hitben előre lépünk a megoldás felé. (Azaz cselekszünk is.) Bízva Isten szeretetében, kíváncsian nézünk előre: vajon milyen nagy kegyelmet tartogat számunkra Isten, hogy ilyen megpróbáltatáson kell keresztül mennünk?
Lám, életünkben valóra válnak a Szentírása szavai: „sok baja van az igaznak” – és ez igaz, még ha mi nem is vagyunk annyira igazak. De nem süllyedünk bele a reménytelenségbe, elfásultságba, hanem tudjuk: „de az Úr mindből kimenti őt”. Isten nem késik az Ő ígéreteivel – írja Péter apostol – ezért hát (ezt már Sirák fiánál olvassuk): „Viseld el, ha Isten késni látszik; ragaszkodj Istenhez és tűrj, hogy végül is gyarapodjon életed!”
Erősítsük egymást (és magunkat) ezekkel a szavakkal.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Elment a lányom

2018.08.06. 12:01 zárójeleS

Fiúk sírjatok! Múlt hét pénteken Katica lányom jelöltként beköltözött Budakeszin a Domonkos nővérek rendházába. Régi történet ez, már középiskolás korában azzal sokkolta a fiúkat, akik udvarolni akartak neki, hogy barátkozhatnak, de ő apáca lesz… Egyszer egy férfi megállított az úton és számon kérte rajtam, hogy miért akarom, hogy a lányom apáca legyen! Én ebben ártatlan vagyok – válaszoltam – mosom kezeimet, a lányom úgy dönt, ahogy akar. Hát tehetek én arról, hogy Jézus udvarol neki?
Így van ez, Ő időnként a legszebbek és legjobbak közül válogat…
Katica most 24 éves, de ez a szerelmi történet az Úrral már legalább nyolc éve tart. Egyszer egy kiskamasz lánycsoport – akiket vezetett -, megkérdezte tőle, hogy van-e barátja? (Mert mit is kérdezzenek a kamasz lányok?) Kata pedig azt válaszolta, hogy van. - És hány éves? - Harminchárom. - Erre a lányok összesúgtak, hát az nagyon öreg! Nagy a korkülönbség… - És mi a foglalkozása? – Ács – felelte a lányom… aztán lassan csak kiderült, hogy Jézusról beszél…
Katica nagyon buzgó, nagyon elszánt és nagyon szétszórt keresztény lány, aki elég nagy szabadságban nőtt fel. Mi nem erőltettünk semmit, a szokásos keresztény alapokon kívül (hittan, vasárnapi mise…) Néptáncolni járt és focizni (jaj!), és az én gyönyörű lányomat csak észrevették a fiúk. Egyszer szólt, hogy este jönnének érte a néptáncos fiúk és elvinnék bulizni. Este fél tízre sikerült ideérniük, Kata meg a sarokból nézte, most mi lesz. Mit tehet ilyenkor egy jó apa? Megkérdeztem, mikorra hozzák vissza? – Éjjel kettő körül… Természetesen elengedtem, de minden szülői tekintélyemet összeszedve figyelmeztettem a fiúkat, hogy a lányomon tíz centi érintésvédelem van, ami rögtön riaszt nálam, ha valami bajt csinálnak…
Kisközösségeket vezetett, lelkes segítője volt mindenféle táboroknak – én követni se tudom, hová mindenhová járt – gitárt tanított lányoknak, korrepetálta őket, ajándékokat készített nekik. Városunk koldusainak elhordta a fél hűtőt és ami ennél is fontosabb – mert adni mi is adtunk pénzt, ételt -, hogy beszélgetett, barátkozott velük. Keresztény szolgálatként levelezni kezdett egy férfivel, aki a sopronkőhidai fegyházban ül asszonygyilkosságért, és többször meg is látogatta (hosszú ám az út vonattal odáig meg vissza…) Szent apai rémülettel kérdeztem tőle, mikor szabadul ez a férfi? (2024-ben leghamarabb - pfúúú, kifújtam a benntartott levegőt…)
Mondhatjuk, hogy se az idővel, se a pénzzel nem tudott bánni, mert ha kértek tőle valamit, megtette, ami rendesen szétzilálta a naptárát, a pénztárcáját és a mi idegeinket.. (Egymást kérdezgettük, vajon most épp hol van Kata és mit csinál? Neki szent meggyőződése volt, hogy ő szólt nekünk előre, csak mi nem emlékszünk…)
Nem egyértelmű azért ennek a hivatásnak a megítélése a családban. Én elfogadom és büszke is vagyok rá. Igaz, a múlt héten, amikor egyik este bejött beszélgetni a szobába, hirtelen úgy rám tört a szomorúság attól, hogy elmegy a lányom, hogy majdnem elsírtam magam. (Pedig nem voltunk mi soha olyan harsány, olaszos család…)
Szent Domonkos ünnepe volt a Budakeszi templomban, amikor Péter fiammal elmentünk megnézni, hová is készül a lány. Vonultak be a nővérek, valahogy először a legvékonyabbak, én meg rögtön azon aggódtam, hogy nem adnak itt enni a lányoknak? (Aztán jöttek a többiek is, és megnyugodtam…) Most úgy látom, hogy jó közösség ez: vidámak, kedvesek, okosak, nyugodtak. (Két nővér jött családlátogatásra, mindkettő a Sapientián tanít, az egyik hét nyelven beszél… az elején még próbáltam kasírozni magam, de aztán beláttam: ezek okosabbak mint én…) Jelenleg négy jelölt van a közösségben (fiatal lányok), két novícia, és a szerzetes nővérek, mindenféle életkorban.
Szegény feleségem nehezen birkózik meg Katica döntésével. Ahol én szerzetes közösséget látok, ő ott apáca zárdát, azaz magányt, bevártságot és család nélküliséget. De mit tehet ő is, ha a lányunk ebbe az irányba akar menni?
Még az utolsó héten is jött hozzá látogatóba fiú, aki évek óta próbál neki udvarolni, hátha, még az utolsó vonatúton (Sopronkőhida!) is ajánlatot tett neki egy fiú (ami szánalmas), de hiába.
Fiúk sírjatok! Jézus elszerette Katát tőletek! Együtt érzek veletek! Sírok, örülök...
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szerzetesi hivatás

Az útmutatás hiánya

2018.07.30. 11:54 zárójeleS

Feleségem régi kívánsága teljesült, a hétvégén két baráti családdal felmentünk a Magas Tátrába a Lomnici nyereghez túrázni, meg szép templomokat nézni. (Két sokórás erős menetünk is volt a hegyre, esőben a kövek között, én meg rájöttem, milyen jó, hogy én az Alföldre születtem, napsütéses sík vidékre...  ) Nem erről akarok azonban írni, hanem először egy meglepő dologról, ami mintha egész Szlovákiára jellemző lenne.
Hazánkban nem lehet szlovák autópálya-matricát kapni, csak náluk – de ott se akárhol! A határátlépés után ott bolyongtunk, azt keresve, ugyan hol lehetne venni, mert még a saját benzinkútjukon (slovnaft) sem mindegyiken (végül egy kisebben igen). Tábla, útmutató segítség, a nálunk megszokott matricás logó sehol, csak a kérdezősködés…
Végül egész utunkat jellemezte az útmutatás, tájékoztatás hiánya. A Csorba-tó, Poprád, Lomnic elvileg kiemelt turista célpontok lennének, de ennek az utakon vajmi kevés jele tapasztalható. A szepesszombati Szent György templom gótikus faszobrai, oltára messze földön híresek, mi is oda igyekeztünk vasárnap reggeli szentmisére, de majdnem nem sikerült megtalálnunk se! Szepesszombat nevét se magyarul, se szlovákul nem találta a GPS. Azt tudtuk, hogy a falu már összenőtt Popráddal, valahol ott kell keresgélnünk – hát ezt tettük, a tornyot láttuk is, de hogy az útvesztőn keresztül hogyan is lehetne oda eljutni?
A dolog teljesen érthetetlen. A régi szepesszombati főutca szépen helyreállítva, vendéglők, szálláshelyek, a templom és környéke gyönyörű, láthatóan a turistákra (is) várva – és ehhez képest se szlovák, se angol, se más nyelven sehol egy irányjelző tábla, útmutató. A templomban fényképezni tilos – rendben. A mise után rögtön kiküldenek, bár halljuk, hogy a bezárt kapu mögött még orgonál a kántor – de rendben, biztos mennie kell a papnak. De sehol egy ismertető, kis füzet, még egy képeslapot se lehet venni a csodálatos templombelsőről… Üldögéltem vasárnap délelőtt az üres főtéren és azon gondolkodtam, vajon miért van ez így? Mi az oka az útmutatók hiányának?
Talán a gondatlanság? A szlovákok úgy gondolják, hogy aki akarja, úgyis megtalálja…. Vagy esetleg azt hiszik, hogy a Magas Tátra és nevezetességei olyan ismertek és híresek, hogy nem is kell külön propaganda? Lehet mondani, hogy Medjuorjéban, vagy akár a Budai Várban túl sok a tábla, túl sok az árus, de ha szembesülünk ezek teljes hiányával, mindjárt jobban megbarátkozunk a tájékoztatás és az üzlet gondolatával. Ráadásul ez így elég kontraproduktív, hiszen itt emberek, közösségek, vállalkozók láthatóan sok pénzt fektettek be vendégszállásokba, éttermekbe, akkor mégiscsak célszerű lenne valahogy oda is vezetni az embereket…
Ahogy üldögéltem ott a főtéren, arra gondoltam, talán a mi egyházunk is egy kicsit ilyen. Vannak benne nagyon értékes gondolatok, teológiák, emberek, épületek. Hitigazságaink rendszere lenyűgöző, Istenünk szeretete magával ragadó – de vajon mi rendesen kitáblázzuk-e az embereknek, hol és hogyan ismerhetik meg ezeket? Vagy ilyen szlovák módin azt gondoljuk, hogy akit érdekel, az majdcsak idetalál valahogy?
Szent Pál apostol volt és evangelizátor, de az örömhír hirdetését a legjobb értelemben vett propagandával (is) művelte, és minden eszközt bevetett, amit csak bevethetett. (Pedig egy volt farizeusnak az athéni bálványszobrok között sétálni és beszélgetni nem lehetett olyan egyszerű és magától értetődő dolog…) Az evangelisták is megírták könyveiket, a hívők leveleket írtak, és a római katakombákba is bekarcolták a jeleket - sőt képeket festettek -, hogy senki ne tévedjen el…
Pártunk és kormányunk meghirdette, hogy kereszténydemokráciát építene – de mit is jelent ez? Az bizonyos, hogy a II. Világháború után Európa újjáépülése és a nemzetek megbékülése kereszténydemokrata politikusok vezetésével történt. A közös Európa víziójának meghirdetése szintén tőlük származik, bármi is lett belőle. Ha azt akarjuk, hogy a mi kereszténydemokráciánk ne csak egy újabb „politikai termék” legyen, hogy az útkeresők ne tévedjenek el, akkor nekünk kell(ene) megmutatni, elmagyarázni, a többiek elé élni, mit is jelent kereszténynek és demokratának lenni. Mert ha a keresztény és demokrácia szó a kívülállók számára a korrupcióval, demagógiával, lejárató kampányokkal, fúrással és habzsolással kapcsolódik össze, akkor mi, keresztények csak parazsat gyűjtünk a fejünkre…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: kereszténydemokrácia Tátra Sipos Gyula

Kívülről és/vagy belülről meghatározott emberek

2018.07.21. 11:02 zárójeleS

Többféle módon rendszerezték már a személyiség-típusokat. Talán a legismertebb a szangvinikus-kolerikus-melankolikus-flegmatikus felosztás, illetve a Jung által alkalmazott extrovertált-introvertált, azaz inkább kifelé és inkább befelé forduló személyiség felosztás. (Bár az asztrológia tévút, az is tipizálni próbál, a csillagjegyekhez tulajdonságokat rendelve. Tévút, mert nem a személyiségből indul ki…)
Minden felosztás csak közelítő eredményt adhat. A pszichológusok legelső figyelmeztetése az, hogy nincsenek tiszta típusok, bár valamelyik inkább jellemző lehet ránk. Az is nyilvánvaló, hogy minden típus egyformán értékes – Isten előtt egyformán jó és kedves -, még akkor is, ha egy kultúra épp valamelyik típust előnyben részesíti. Korunk például inkább díjazza a vidám szangvinikust, a kifelé forduló extrovertált embert, mint a befelé fordulót, vagy a flegmatikust. De például az angol úriember eszménye (gentleman) egészen más, ott a nevelőknek talán épp a „heherésző, felületes és túl nyílt” szangvinikus gyerekekkel volt a legtöbb problémájuk. Más volt a spártai, görög embereszmény és más a skandináv, de - miként a személyiségtípusoknak is -, mindegyiknek volt előnye és hátránya egyaránt.
Ilyen felosztás az is, amelyik az alapján kategorizálja az embereket, hogy inkább kívülről, vagy inkább belülről meghatározottak. Természetesen itt is mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Az inkább kívülről meghatározott személyiség könnyebben beilleszkedik egy csapatba, hamar elfogadja mások vezetését, alkalmazkodó. Mondhatjuk, közösségi ember. A belülről meghatározott embernek erősebb a saját értékrendje, ebből következőleg stabilabb és egyértelműbb is tud lenni. Ugyanakkor a belülről meghatározott ember lehet makacs, önfejű, míg a kívülről meghatározott ember felszínes, sodródó.
Igazából mindannyian valamennyire kívülről meghatározottként kezdjük életünket, hiszen a kisbaba olyannak tanulja meg látni magát és a világot, amilyennek a szülei, társai látják őt és a világot. Mivel ők sem tökéletesek és szeretetük sem tökéletes, ezért óhatatlanul ferde képet kepunk. Ráadásul világunk nagy erővel nyom minket egy olyan értékrend felé, amelyik – szépen fogalmazva -, nem isteni eredetű.
Már kisgyermek korunkban lelkesedhetünk a reklámokért. Mi is azt és úgy akarjuk amit a többiek: úgy öltözni, játszani, azt a zenét szeretni, azt filmet nézni… Előbb-utóbb valamilyen értékrend csak kialakul bennünk, de ha ez teljesen világi, akkor bármilyen hűségesen is ragaszkodunk hozzá (mint belülről meghatározott, stabil emberek), mégiscsak tévúton járunk. Ráadásul a függőségek és megkötözöttségek – alkohol, drog, játékszenvedély, szexuális függőség, stb. -, így is, úgy is utat találhatnak hozzánk. Belekeveredhetünk úgy is, hogy a többieket követjük, de úgy is, hogy tőlük elkülönülve, saját „egyéniségünk” kialakításán fáradozva esünk csapdájukba. Akár így, akár úgy, nagy szükségünk van Isten segítségére, aki tiszteletben tartva személyiségünket, képes kiszabadítani a függőségekből és hamis értékrendekből, hogy végül a külvilág felé is figyelmes és érdeklődő, de belülről is stabil, a lelkiismeretünknek megfelelő emberekké legyünk.
Újra hangsúlyoznunk kell, hogy mindkét típus egyformán kedves Isten előtt, aki a jót erősíteni akarja bennünk, a rosszat pedig „kinevelni”. Isten egyszerre van kívül és belül. Amikor „belép” az életünkbe, amikor a Szentlélek kegyelme átjár minket, átalakító munkája felszínre hozza bennünk a jót és rosszat egyaránt. Ez olykor nagyon felemelő érzés, olykor meg épp ellenkezőleg. Amikor a Lélek bevilágít életünk sötét területeire, szívesen letagadnánk az egészet, hiszen ki szeret szembesülni rossz tulajdonságaival, elrontott élethelyzeteivel? Mégis, ha növekedni akarunk az önismeretben (és Isten-ismeretben), nem menekülhetünk el önmagunk elől.
Életünkből eltelt már húsz, harminc, vagy talán ötven, hatvan év. Rengeteg élmény, benyomás, rengeteg öröm és bánat, siker és kudarc, seb és sérülés. Valamennyire mindannyian sérült, deformálódott személyiségek vagyunk – de nem ez a végső szó az életünkben!
Amikor Pilátus rámutatott a megostorozott, meggyötört Jézusra és azt mondta: „Íme az ember!” – akkor ránk is mutatott. Lelkileg talán ugyanilyen megkínzott és félreértett állapotban vagyunk. De ahogy a keresztút vége nem a halál, hanem a feltámadás és a teljes élet, úgy a mi életünkben is ugyanez…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: gyógyulás személyiség típusok

Mi a te neved?

2018.07.16. 11:39 zárójeleS

 „Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.” (Jel 2, 17) – olvassuk a Szentírásban, a Jelenések könyvében. Ez az „új név” mintegy összefoglalja személyiségünk és küldetésünk lényegét. Szűz Mária vagy Keresztelő János ismerték és megélték a saját „új nevüket” – és nekünk sem kell teljesen a sötétben tapogatóznunk.

A Szentírásból ismert angyal-nevek - Gábriel, Michael, Rafael -, beszélő nevek, megmutatják, miben és hogyan tudnak minket segíteni ezek az angyalok (Miként az őrangyalunkról is tudjuk, hogy őriz, vezet, tanácsol minket.) Hasonlóképp utalnak a gonosz lelkek nevei is arra a romboló erre, ami bennük működik: „néma és süket lélek”, „légió”, a sátán pedig maga a vádoló, széthúzó, szétdobáló.

A név fontossága mellett az új név adása is megjelenik az ószövetségben. Ábrámnak Isten új, prófétai jelentőségű nevet ad, onnantól Ábrahámnak, azaz sok nép atyjának hívják. Az újszövetségben Isten angyala arra kéri Zakariást, hogy születendő fiát Jánosnak (jelentése: Isten megkegyelmezett) nevezze, Máriát pedig, hogy a jövendő Messiást Jézusnak (jelentése: Isten a szabadító).

Jézus Krisztus maga is folytatja az isteni gyakorlatot: Kéfást Péternek, kősziklának nevezi, Jánost és Jakabot pedig a Boanergésznek, azaz a mennydörgés fiainak, utalva ezzel is természetük egy alaptulajdonságára.

Szűz Máriának és Jánosnak van azonban egy olyan „új neve” is, ami összefoglalja életüket. Mária neve: „az Úr szolgáló leánya” – s valóban, a Szűzanya egész életét ez a csendes, alázatos és mindent megtevő szolgálat jellemzi. Keresztelő János pedig „a pusztában kiáltó szava” – Isten az, aki kiált a pusztában, az ő szavát hordozza legnagyobb prófétai erővel János.

Vajon mi a mi új nevünk? Hogyan érthetjük ezt meg legjobban?

Semmiképp sem úgy, hogy a szüleinktől kapott nevünk jelentését tulajdonítjuk magunknak és azt akarjuk megélni, betölteni, mára ugyanis a névadás elveszítette minden szakrális jellegét és jelentőségét. Ha engem Gyulának hívnak, az nem azért van, mert valamifajta vezéri hivatás várna rám, vagy valami méltóság elérése után kellene szaladgálnom – hanem azért, mert apám is Gyula volt (és ki tudja még, hányan az országban).

Azt azonban tudjuk és hisszük, hogy Isten nem szórakozik, nem kockázik velünk. Hivatásunk és küldetésünk, azaz „új nevünk” bele van teremtve életünkbe. Hordozzuk azt személyiségünkben, tehetségeinkben és képességeinkben. Isten kegyelmei ezekre a természetes képességekre épülnek (ámbár a képességek maguk is Isten ajándékai), és Ő lehetőségeket ad, hogy ezeket megélhessük. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk, abban járjunk.” (Ef 2, 10)

Ahhoz tehát, hogy megértsük a mi új nevünket, meg kell ismernünk önmagunkat. Minél inkább értjük, hogy kik vagyunk, milyen környezetben és milyen feladatokkal nézünk szembe, annál inkább megértjük azt is, mi a mi „új nevünk”, azaz hogyan tölthetjük be legjobban hivatásunkat.

Assisi Szent Ferenc megértette, hogy az ő új neve „Isten szegénykéje”, avagy a „legkisebb testvér”. Ezt élte meg, és a ferences rend máig hordozza ezt a küldetést és hivatást.

Az Egyház is őrzi az új név adásának szokását és felelősségét. A szerzetesrendbe lépő fivérek és nővérek új nevet kaphatnak. Avilai Nagy Szent Teréz szerzetesi neve „Jézusról nevezett Teréz” volt, és ki tagadhatná, hogy életével saját korában - és azóta is - a krisztusi élet megismertetését és elmélyítését szolgálta. Lisieux-i Kis Szent Teréz rendi neve pedig „a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról”elnevezett Teréz nővér lett – és ő volt az, aki gyermeki szeretetével a hitetlen világnak újra felragyogtatta Jézus arcát és azt a „kis utat”, amely korunkban is biztosan a mennybe vezet.

Nekünk nem kell új nevet adogatnunk magunknak (mint azt némely magánkinyilatoztatók teszik), hanem azt az „új nevet” kell felfedeznünk, megértenünk és elmélyítenünk, amelyet Isten már a fogantatásunk előtt nekünk adott, amelyet a keresztségben megerősített, és amelyet életünkben kibontakoztat…

Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus Krisztus Szent Ferenc Szent Teréz Keresztelő János Szűz mária

Egy imaszolgálat tanulságai

2018.07.09. 09:45 zárójeleS

Szombaton Regina Collins nővér tartott gyógyító lelki napot Törökbálinton, az Isteni Szeretet Közösség házában. Nagyon sokan jöttek el, és ehhez képest kevés imaszolgálatos volt, ezért Regina nővér azt kérte az emberektől, hogy még a kápolnában, Jézusnak mondják el az imaszándékaikat, ne a szolgálattevőknek. Minket, értük imádkozókat pedig sorba állított az udvaron, az imát kérők odajöttek, röviden imádkoztunk értük, majd mentek a következő imádkozóhoz.
Ez az egyórás „futószalag” néhány érdekes tapasztalatot adott.
Az egyik az volt, hogy miközben sorra jöttek az emberek, akikről nem tudtunk semmit, akik nem mondtak semmit, néha, egy-egy embernél a Szentlélek bennem hirtelen mintegy meglódult és munkája - vagy kiáradása, vagy jelenléte, vagy nevezzük bárhogy -, sokkal erősebbé vált. Azon gondolkodtam, vajon mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ezek az emberek valóban várakozó hittel jöttek imát kérni, bízva Isten kegyelmében? Vagy talán előrébb jártak a tisztulás és életszentség útján, és ezért a Lélek könnyebben tudott munkálkodni? Vagy egyszerűen Isten szuverén döntése, hogy kivel mennyire és milyen módon érezteti jelenlétét? (Itt nem fizikai érzésekre vagy érzelmekre gondolok, bár lehet az is…) Talán mindegyik. Arra mindenesetre figyelmeztet minket, hogy a kegyelem nem automatikus és nem egyformán kapja mindenki. (Emlékezzünk talán Szent Imre herceg történetére, amikor meglátogatja a szerzeteseket. Van akinek egy, van akinek két csókot ad, de Szent Mórnak hetet, ezzel jelezve annak egészen tiszta életét…)
A másik élményem szinte az imaszolgálat legelején történt. Jött egy asszony, aki évtizedekkel ezelőtt a közösségünkbe (is) járt. Elég érdekes nézeteket vallott a keresztény életről. Valami probléma volt köztünk (is), aztán, nem is emlékszem már miért, de nem jött. Most láttam közeledni, és épp örömmel köszönteni akartam, amikor gúnyosan felém intett: „téged kihagylak” – és ment tovább. Rosszul esett ez, pedig éppenséggel megszokhattam volna, hogy időnként kiátkoznak. Szóval fájt a dolog, de nem volt időm magam sajnálni, mert jöttek sorban az imát kérők. Utólag próbáltam visszaemlékezni, ugyan mit tehettem, ami még ennyi idő múlva is ilyen reakciókat vált ki, de fogalmam sincs – hát, van ilyen. Ami azonban ennél fontosabb, és az imát kérő szempontjából: ha ilyen lélekkel kérünk imát, ha ilyen a szívünk, akkor vajon mit tud kezdeni Jézus velünk? Hiszen Ő azt tanította, hogy ha valami kérésünk van, és közben valakivel bajunk van, akkor menjünk, és először béküljünk ki a haragosunkkal, és csak azután térjünk vissza. Minden szentmisében elhangzik, hogy engesztelődjünk ki szívből egymással – és lám, mégis itt tartunk…
Volt a kápolnában egy asszony, aki tolókocsiban ült, szklerózis multiplex betegség miatt. Regina nővér még a délutáni program elején odaállított, hogy külön imádkozzak érte. Bennem volt is remény, mert voltak már pozitív tapasztalataim ezzel a betegséggel kapcsolatban. (Egy kezdődő szklerózisos meggyógyult az imaszolgálatunk alatt, és több, imádsággal kísért esetről is tudok, ahol stabil az állapot, évek óta nem romlik.) Vágyódtam is a gyógyulására, kértem is mindenhogyan Istentől – de (fizikai) gyógyulás mégsem történt. (Azt azonban megértettem, hogy nagyon kedves a személyisége és Isten nagyon szereti őt.)
Vajon miért nem történt gyógyulás? Talán nem volt elég hite? Ez olyan, mintha őt hibáztatnánk a gyógyulás elmaradásáért – ezt pedig nem szabad. Vagy talán nekem nem volt elég hitem és bátorságom? Ez bizony lehetséges. Az viszont biztos, hogy sokkal több kegyelemre van szükségünk! Isten ígéretei nem változnak, én pedig látni akarom azok beteljesülését! Nem tudom, miért szenvedünk hiányt a kegyelemben, de azt tudom, hogy előre kell lépnünk! Több ima, több odaadás, több szeretet, böjt, fegyelem, munka… Ha a sötétben tapogatózva is, akkor is mennünk kell előre, mert Isten meg tudja oldani életünk megoldhatatlannak tűnő problémáit is…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretefoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: hit ima imaszolgálat

Isten győzelmet ad…

2018.07.02. 08:36 zárójeleS

2012-ben jelent meg az „Isten győzelmet ad” című könyvünk, aminek a bevezetőjében ezt írtam: „A Szűzanya 2012. augusztus 2-i medjugorjei üzenetét így kezdte:  ”Drága gyermekek! Veletek vagyok, és nem adom fel…” (…) Ha pedig Isten nem adja fel, ha a Szűzanya nem adja fel – akkor nekünk sem szabad feladni a küzdelmet! Jézus Krisztus már az életét adta értünk – és mi? Nekünk is legalább a személyes életünket fel kell ajánlanunk: Használj engem Uram!

Akkor ezt a bevezető ezzel az imával fejeződött be: Mennyei Atyám! Most teljes szívemmel feléd fordulok és felajánlom önmagam: mindazt amim van és ami vagyok, ami voltam és lehetek, minden tehetségemet és képességemet, anyagi és lelki javaimat, minden időmet és lehetőségemet a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére! Legyen úgy, ahogy Te akarod! Benned bízom és kérlek most Jézus Krisztus nevében, hogy Szentlelkeddel újíts meg engem, családomat, közösségemet, egyházamat és hazámat! Eléd hozom minden barátomat és ismerősömet, de még ellenségeimet is – add meg nekünk a megtérés ajándékát és hozd el életünkbe a megújulást! Köszönöm Uram, hogy cselekszel! Ámen.

A könyvnek a fő gondolata ez volt: Isten győzelmet ad! Ez a hitvballásunk része ma is:

Isten győzelmet ad, hogy az emberek megszabaduljanak a gonoszság erőinek kötelékeiből.

Isten győzelmet ad, hogy az emberek meggyógyuljanak betegségeikből.

Isten győzelmet ad, hogy az emberek erőt kapjanak életük nehéz időszakaiban is.

Isten győzelmet ad, hogy az emberek megtérjenek, és életük legyen és bőségben legyen.

Isten győzelmet ad… azt hiszem, az egyik legfontosabb igazság, amit mi keresztények talán ismerünk, de nehezen tudunk, merünk megélni, Jézus Krisztus tökéletes győzelme minden bűn, a gonoszság minden ereje és a halál fölött. Hiszen ha Ő győzött - mi pedig Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek temploma vagyunk – akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy mi is győztesek legyünk Isten kegyelméből?

„Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.” (1Jn 5, 4)

Sajnos, nagyon jó indokokat tudunk mondani, miért vagyunk híján a győzelmeknek: nincs elég erőnk, nem kapunk elég lelki és/vagy anyagi támogatást, túl sok az akadály, nem akarunk feltűnést kelteni, talán az Isten sem akarja… így aztán már előre lemondunk a győzelmünkről. Az egyháztörténelem azonban arról tanúskodik, hogy a krisztusi nagy művek létrejötténél soha nem volt elég pénz, támogatás, figyelem, sőt! Az ismert történet szerint Avilai Szent Terézt egyszer megkérdezték, amikor elindult egy újabb kolostort alapítani (19 férfi és 17 női rendházat hozott létre a sarutlan karmelita megújulásban):

- Teréz, és mennyi pénzed van?

- Egy tallér.

- És egy tallérral akarsz rendházat, közösséget alapítani?

- Igazad van: Teréz és egy tallér, az semmi. Teréz, egy tallér és Isten – az minden!

Jézus Krisztus győzelme tökéletes és visszavonhatatlan – de hogy ezt az adott korban az adott személy mennyire tudja realizálni, az tőle is függ. Isten az emberrel való kapcsolatot mindig tökéletesen akarja, az ember viszont akadályozva van önmaga, a világ és a gonosz lélek által. Ezért a krisztusi élet mindig külső és belső küzdelemmel jár.

Utópiákat, megvalósíthatatlan emberi álmokat nem kergetünk, de Istentől jövő víziónk mégis kell is, hogy legyen az Ő országáról, tervéről közöttünk. Sajnos mi nem vagyunk nagy szentek, azt azonban hiszem, hogy a „Szeretet földje” Isten által a szívünkre helyezett ilyen vízió, belső program. Ez nem álmodozás, hanem Istentől inspirált belső igazság, ami az elmúlt évtizedek alatt megjelent tettekben, művekben, közösségekben.

Hiszem, Isten azt akarja, hogy újra az Ő áldása alá kerüljön az egész teremtett világ: az emberek, állatok, növények, természeti erők és folyamatok és a társadalom egész szövete. Ne maradjon ki senki és semmi!

Hiszem, hogy Isten ennek érdekében arra hív minket, hogy gyermekeiként legyünk kovász, amely újjákeleszti a sátán által megőrölt világot; legyünk fény, amelyik bevilágít minden sötét helyre és reményt, gyógyulást és szabadulást hoz az embereknek; legyünk jó mag, amelyik a földbe halva százszoros termést hoz; legyünk só, amelyik krisztusi, örömteli ízt ad az életnek; legyünk a Szentlélek által bátorító, vigasztaló, megerősítő emberek, akik „körüljárva és jót cselekedve” élik életüket.

Jézus ígérete nekünk is szól: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” (Mk 9, 1)

Isten győzelmet ad - a 110 oldalas könyv tartalomjegyzékéből:

Személyes vallomás a megtérésről;

Elszalasztott lehetőségek és mégis…;

A küzdelem és győzelem embere;

Amikor a legjobb védekezés a támadás;

Isten győzelmet ad;

Nehémiás és a Templom újjáépítése;

A csüggedés kísértéséről;

A győzelem eszközei;;

Áldásává lenni a teremtett világnak;

Vízió, stratégia, taktika;

Szent István országáért;

Két álom Szent István országáról;

Emeljétek fel a fejeteket!

(Még néhány példány van a könyvből, megrendelhető címeinken: info@szeretetfoldje.hu Ára: 900 Ft)

Kalandra fel!

Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: Szeretet földje

A hiperaktív és a pszichopátiás - avagy a megkülönböztetés fontosságáról

2018.06.25. 12:42 zárójeleS

Néhány példa a megkülönböztetésről, az igaz és a hamis, a jó és a rossz szétválasztásáról, amihez – ha előre akarunk haladni -, szükséges az elméleti tudás, a tapasztalat és a Szentlélek sugallata, a megkülönböztetés ajándéka is. Sokkal nagyobb szükségünk van erre, mint gondolnánk!

Két fiú, mindkettő hajlamos arra, hogy beleszóljon a tanóra menetébe, ha kell, ha nem. Ugyanazt csinálják, de nem ugyanabból az okból! Az egyik hiperaktív, ami azt jelenti, hogy előbb mozdul, mint ahogy gondolkodna. A másik pszichopátiás, azaz végletesen önközpontú (önző), ő tudja, hogy amit tesz, azt nem szabadna – tehát a gondolat megelőzi a cselekvést -, de mivel csak a saját véleménye érdekli, ezért gátlás nélkül cselekszik, ha a kedve úgy tartja. Míg a hiperaktivitást lehet kezelni a mozgásos játékokkal, változatos feladatokkal, jó értelemben vett „kifárasztással”, a pszichopátiást nem, őt csak a kemény fegyelem tudná megtanítani arra, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. (Legalábbis a pszichológia szerint, hogy ne váljék belőle pszichopata. Megvalósítani ezt persze lehetetlen a mai iskolai körülmények és társadalmi elvárások mellett…)

Három kislány: csendesek, hallgatagok, visszahúzódók. Az egyik szorongó lelkületű, őt biztatni és bátortani kell. A másik pszichés betegségtől szenved, neki speciális kezelésre lenne szüksége, a harmadik pedig bántalmazó családi környezetben él… Három eset, három különböző megoldásra lenne szükség. (És persze minden esetben imára, kitartó, Isten egyre mélyebbre hatoló, gyógyító jelenlétére.)

Amikor Isten gyógyító szeretetéről beszélek, olykor példaként szoktam felhozni, hányféle oka lehet egy gyomorfekélynek. Ha egyszerű fizikai ok (gyomorsav-túltengés), akkor akár egyetlen ima is tökéletes gyógyulást hozhat, a szervezet visszaáll a normális működésre, a fekély meggyógyul és kész. Ha a fizikai mögött pszichés ok is meghúzódik - pl. szorongó személyiség, és ez a szorongás generálja a túlzott gyomorsav-termelődést -, akkor lelki gyógyulásért is imádkozni kell, hiszen amíg a lelki probléma fennáll (és/vagy stresszes élethelyzet, stb.) addig a betegség is újra generálódik. Ha pedig esetleg valami gonosz szellemi megkötözöttség is ott húzódik a betegség gyökerében (pl. a félelem lelke), akkor szabadító imára is szükség van.

De nem csak lelki dolgokban, hanem az élet minden területén nagy szükség lenne arra, hogy előre haladjunk a megkülönböztetés gyakorlásában. Talán visszaemlékszünk még a „régi jó szakikra”, akik ránéztek egy problémára, és már tudták is, hogy mi a baj – legyen szó házépítésről vagy orvosi rendelésről. Saját példámból tudom, milyen jó volt, hogy amikor kisgyerekes szülők voltunk, olyan tapasztalt gyermekorvoshoz tartoztunk, aki a mi túlzott aggódásunkat nyugodt és biztos higgadtságával rendre „leszerelte”. Nem kellett ezer vizsgálatra rohangálnunk, elég volt az ő tudása, (és gondolom imája, hiszen keresztény volt ő is…).

A jó szakácsnő belekóstol az ételbe és tudja, mi hiányzik belőle. Ez tapasztalati tudás, elsajátított képesség, de valami finom lelki érzék is, ami ott működik benne. Ha valaki sok jó könyvet olvas, és kezébe kerül egy csapnivaló, akkor, még ha meg sem tudja fogalmazni miért, érzi, hogy ez nem egy sikerült alkotás. Egy imaszolgálat alatt is olykor lelkünkben, szellemünkben jelenik meg a belső tudás arról, hogy itt most testi vagy lelki problémáról van szó, és mit kell tennünk.

A megkülönböztetés képesség, amit fejleszteni kell, de lelki ajándék is, a Szentlélek ajándéka, amire vágyni kell, amit kérni kell Istentől, és ha megkaptuk, akkor növekedni kell benne. Ugyanakkor a megkülönböztetés döntésekhez kell, hogy vezessen és a döntés alapján tettekhez. Úgy látom azonban, hogy sokszor félünk a döntésektől. Nem akarjuk felvállalni az igenek és nemek a felelősségét. Mivel pedig ezt elmaszatoljuk, könnyen utat engedünk mások még oly ésszerűtlen döntéseinek is. Nem járjuk ki a megkülönböztetés és döntés iskoláját Krisztussal, ezért aztán vallási dolgokban is rendre eltévedünk. Kereszténynek mondjuk és hisszük a Krisztustól távol lévő, sőt tanításával ellentétes dolgokat is, csak elég hangosan mondják nekünk (és/vagy megnyugtassa óemberünket). Hagyjuk, hogy a fülünket csiklandozzák mindenféle tanításokkal, amelyek nem többek egyszerű emberi reflexióknál a világra (jó esetben). Még amikor érezzük, hogy valami nem stimmel, akkor is beleegyezünk, elfogadunk, együtt élünk…

Végül még egyszer: a megkülönböztetés nem érzelem, nem „én úgy érzem”, nem „szellemi kinyilatkoztatás” és nem „én úgy gondolom”, hanem komoly munkával elsajátított tudás, tapasztalat, elsajátított képesség és kegyelmi ajándék. Nincs könnyű út – ahogy egyébként egyetlen szakmában sem -, nekünk pedig vállalni kell a nehezebbiket….

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: megkülönböztetés

Erőszakosaké a mennyek országa?

2018.06.18. 13:30 zárójeleS

Jézus – Keresztelő János bebörtönzése kapcsán -, nagyon különös mondatot mond, amin napjainkban érdemes elgondolkodni: „A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt.” (Mt 11, 12) Mit is jelent ez pontosan?

Többféle, egymást kiegészítő helyes magyarázat létezik. Az első az, hogy aki Isten országáért küzd, az erőszakot szenved, illetve szenvedhet. A feltételes mód nem a körülményeknek szól (épp üldözik-e a keresztényeket), hanem az életszentségnek. Az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy amikor a Főtanács megvereti az apostolokat, „azok örvendezve távoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.” (ApCel 5, 41) Tehát ez az erőszak és szenvedés akkor éri a krisztusi embert, ha a világgal szemben kitart Ura mellett: evilág hatalmasságai ugyanis szemben állnak Krisztussal és minden módon le akarják győzni.

Isten megengedi ezt, próbatételként: „kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket”. (Bölcs 3, 5)

A mennyek országa elleni erőszak Jézus Krisztus életében a legnyilvánvalóbb. A Szentírás drámai szavakkal ismerteti, hogy az Istent felismerni képtelen emberek hogyan tesznek meg mindent, hogy Isten Fiát megöljék. A Főtanács tagjai Pilátus előtt „nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött. (Más fordításban: És kiáltozásuk győzött. Vagy: erőt vesz vala rajta.) Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak.” (Lk 23, 23-24) A mennyek országa erőszakot szenved és látszólag ez az erőszak győz: Jézust keresztre feszítik…

El kell fogadnunk Jézusnak ezt a tanítását. Ha vele akarunk élni (egy örök életen keresztül), akkor a mi életünk is erőszakot szenvedhet el. Ki kell tehát tartanunk állhatatossággal, hogy jó gyümölcsöt teremhessünk (lásd: Luk 8, 15).

Természetesen nem mindegy, milyen szenvedésről van szó. Jézus Krisztus meggyógyította a betegeket, megszabadította a megszállottakat, megsegítette a szegényeket… az egyetlen szenvedés, amit nem szabad kikerülnünk, az egyetlen kereszt, amit fel kell vennünk, az az, hogy krisztusi életet akarunk élni egy krisztusgyűlölő világban – ezt nem lehet letenni, ebből nem lehet szabadulni, ha hűségesek akarunk maradni. Ha ugyanis elbukunk, az erőszakos elragadhatja azt, amit Isten áldásként odaadott az életünkbe, ahogy egykor az első emberpártól is elragadta…

Jézus tanításának azonban nem csak az az értelme, hogy mi keresztények erőszakot szenvedhetünk el! Ő bizonyosan ismerte Mikeás próféta könyvében azokat a verseket, amelyek az Úr diadaláról szólnak: „„Előttük jár, aki utat tör, utat nyitnak, és ők kitörnek, és áthaladnak a kapun és kimennek rajta; előttük halad királyuk, és élükön jár az Úr.” (Mik 2, 13. Előtte pedig a 12. vers arról szól, hogy az Úr összegyűjti népét…)

Isten utat tör, a nép vele együtt kitör, ezek az erőteljes szavak mutatják azt az erőt és lendületet, ami Jézus Krisztusnak is sajátja volt. Ő körül járt erővel és hatalommal és győzött a gonoszság minden ereje felett. Bár mindenben kísértést szenvedett, bűnt nem követet el, hanem győzelmes maradt egész életében. (Győzött a Bárány!) Isten gyermekei vele együtt kegyelemről kegyelemre, győzelemről győzelemre jutnak.

Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjára állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden egyéb név fölé, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendő világban nevezettek fölé is. Mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyház számára, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.” (Ef 1, 19-22)

Jézus Krisztus „szent erőszaka” a mi győzelmünk. Meg kell tanulnunk újra élni ezzel az erővel és harcolni, hogy Isten örökségét senki el ne ragadhassa életünkből, és az Ő győzelme nyilvánvalóvá lehessen közöttünk.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szenvedés győzelem Jézus Krisztus

Miért ez a főparancs?

2018.06.11. 11:10 zárójeleS

Zeusz nem várta el, hogy szeressék. Síva sem követelte ezt követőitől. Buddha beszél ugyan irgalomról, de csak mellékesen, a célja a minden kötöttségtől, így a szeretet kötöttségeitől való megszabadulás is. A népek istenei követelhettek áldozatokat, engedelmességet, rítusokat, de az emberek szeretete különösebben nem érdekelte őket, még azoké sem, akiket elcsábítottak (mint pl. Zeusz Európét).

Mi a főparancs? Amikor az írástudó ezt kérdezi Jézustól, szinte értetlenkedünk, hiszen számunkra olyan egyértelmű, mi is az. Szegény törvénykezők – sajnálkozunk -, több, mint ötszáz parancsolatot kellett megtartaniuk, nem csoda, ha eltévedtek. Milyen nagy tévedésben vagyunk! A zsidó nép fent említett parancsolatai az élet egészét átfogták és szabályozták. Nekünk vajon ehhez hány törvény kell? Polgári törvénykönyv, büntető törvénykönyv… hiszen talán csak kresz-szabályból több van, mint ötszáz! (És ha valaki most feltenné a kérdést nekünk, vajon melyik a legfontosabb kresz-szabály, egyforma választ adnánk-e rá? Az „állj, elsőbbségadás kötelező”? Vagy a jobbkéz-szabály?) És az egyházi törvénykönyv hány paragrafust tartalmaz? És akkor a bevett szokásokról még nem is beszéltem – hiszen már az is baj, ha esetleg nem úgy vetek keresztet a templomban, ahogy a többiek! (Mert nem úgy, nem akkor és nem ott kell térdet hajtani… az egyes lelkiségek és stílusok eltérése miatti kiátkozásokról nem is szólva…)

Jézus válasza sem magától értetődő. Miért is ne lehetne pl. főszabály a szombatnapi nyugalom, ami már a Teremtés könyve elején is szerepel? Ehhez is lehet érveket sorakoztatni, és sorakoztattak is bőven…

Jézus így felelt neki: Az összes parancs közül a legelső ez: Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Ez az első parancsolat. A második pedig ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!’ Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” (Mk 12, 29-31)

Legjobb lesz, ha elismerjük, hogy Jézus válaszának már a legelső mondata is problémát okoz nekünk. Szavakban elismerjük ugyan, hogy az Úr az egyetlen Isten, de a tetteinkből nem ez derül ki. Ha ugyanis az Úr az egyetlen Isten, és ráadásul őt kell szeretnünk teljes szívünkből, teljes lelkünkből, elménkből és minden erőnkből – ennek pedig mintegy lakmuszpapírjaként, felebarátunkat, mint önmagunkat -, akkor el kell ismernünk, hogy sok kis istenség van még az életünkben, akiket döntéseinkben Isten elé helyezünk. Család, karrier, siker, pihenés, étel, ital, tévé, számítógép, azaz önmagunk…

A szeretet csakis azért lehet a főparancs, mert Isten maga a Szeretet, és Isten csak azért lehet Szeretet, mert Szentháromság, mert egy Isten három személyben: a három személy tökéletes belső közössége, odaadottsága és önazonossága ugyanis csak szeretetben képzelhető el.

A szeretetnek mindig irányulnia kell valakire, különben nem tud szeretet lenni. A főparancs ezért irányítja az ember egész személyiségét egyrészt Isten – minden szeretet forrása, középpontja és beteljesítője -, másrészt az embertárs felé. Ha csak önmagam felé irányulna – és a másikra csak annyiban, amennyiben ez nekem jó -, akkor megszűnne szeretet lenni.

Most már könnyen megérthetjük, hogy Zeusz, Síva és a népek istenei miért hamis istenek – mert akaratuk középpontjában önmaguk állnak, ők az önszeretet bálványistenei, szemben Istennel, aki Jézus Krisztusban megmutatta a valódi természetét, amikor meghalt értünk, hogy életünk legyen Őbenne, örök életünk a Szeretetben.

A szeretet a legegyszerűbb parancsolat, hiszen a szívünkbe van írva a vágy, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Ugyanakkor a szeretet a legnehezebb parancsolat, mert megélése egész valónk elajándékozását igényli, márpedig önmagunkat elajándékozni, önmagunktól megszabadulni szinte lehetetlenség. Tulajdonképp Isten – a Szeretet -, nélkül lehetetlen is.

Drága Istenünk! Ajándékozz meg minket önmagaddal, hogy szeretve legyünk és szeretni tudjunk, betöltve a főparancsot, most és mindörökké! Ámen.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szeretet hamis istenek főparancs Jézus Krisztus

Gerendák a szemünkben

2018.06.04. 11:54 zárójeleS

Néhány történet arról, milyen az, amikor azért látjuk meg a szálkát a másik szemében, mert úgy be van gerendázva a szemünk, hogy a kicsi réseket már egy szálka is eltömíti:

Most volt az ír népszavazás az abortusz könnyítéséről. Mi is imádkoztunk, hogy ez ne történjen meg, és szomorúak voltunk, hogy végül győzött a könnyítés. De talán idézzük emlékezetünkbe, hogy a magyar jogszabályok – ámbár az Alaptörvény szól az élet védelméről a fogantatástól kezdve -, ma is lehetővé teszik minden anya számára, hogy gond nélkül megölhesse magzatát! A hazai jogszabályhoz képest a könnyített ír törvény is maga a szigorúság! És sajnos, míg az ír népszavazás ott olyan közügy volt, ami százezreket mozgatott meg mindkét oldalon és az ír egyház is erősen hallatta a szavát, addig a soktízezer magyar abortusz láthatólag csak néhány civil szervezet gondja. Az elmúl években rendezett életvédelmi felvonuláson sem százezrek meneteltek, de még ezrek sem. (Talán ma - június 4-én - másképp lesz, most Székely János püspök úr is ott lesz a Hősök terén…)

Tudjuk, hogy hazánkban tradíciója van az egykézésnek, a társadalom elöregedése, kiürülése sem ma kezdődött. Nem mondhatjuk, hogy kormányunk nem akar tenni ez ellen, a magyar családvédelmi jogszabályok részben példát adhatnak sok nemzetnek. De azért lássuk meg, hogy az a politika, amelyik adókedvezményekkel a „középosztály” gyermekvállalását jutalmazza, nem segíti a szegényekét, sőt! (Ettől még a legszegényebbek gyerekei – a statisztikák szerint -, továbbra is megszületnek, hiszen nekik még az a kevés kis pénz is sokat jelent. Itt válik aztán sokszor horrorisztikussá a helyzet! Rémtörténeteket tudnék mesélni arról, ahogy az állami szervek agyonbüntetik ezeket a családokat, elvéve maradék megélhetésüket is, majd a szegénységre hivatkozva „kiemelik” tőlük a gyerekeiket…)

Ennél is szomorúbb, hogy még a keresztény családok egy része sem bátorítja a gyerekeik házasodását és gyermekvállalását. „Ráértek még”, és „hová szülnétek”, és „először éljetek egy kicsit”és „egy is elég” – ezek a rettenetes mondatok nem biztatják, segítik, hanem lebeszélik a fiatalokat a családról, teljesen hamis képet festve a családi élet örömeiről és nehézségeiről is. Később aztán már hiába bánkódunk! (Magam is, három felnőtt gyerekkel, itt sóhajtozom hiábavalóan, milyen jó lett volna legalább még egy gyereket vállalni, aki még itt lenne körülöttünk...)

Evezzünk más vizekre. Nemrég volt a tévében egy riport Iványi Gábor lelkészről, aki gyülekezetével (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) együtt hatalmas munkát végez épp a legszegényebbek és kirekesztettek között. Nem ma kezdte a pályát, már a ’70-es évek elején üldözték, az állam ezt a szokását azóta is időről időre gyakorolja velük szemben. (Miközben olykor komoly kitüntetéseket ad neki – ki érti ezt?) Őket is megfosztották egyházi státusuktól, és bár minden feltételnek megfeleltek, amikor a többi felekezet visszakapta egyházi státusát, ők nem (a hatalmon lévők személyes döntése okán). Hiába adott Iványi Gáboréknak igazat a bíróság, hiába végeznek kiemelkedő munkát – akkor sem!

Azt gondolnánk, ilyenkor mutatkozik meg a keresztény szolidaritás, és a testvéregyházak közösen fellépnek kirekesztett társuk védelmében. (Ez a jól felfogott érdekünk lenne, hiszen ezek szerint ez bármelyikünkkel bármikor megtörténhet, és ha épp velünk, akkor ki fog mellénk állni, ha mi sem állunk melléjük?) Nos, tudjuk, hogy itt máig csak a keresztény szolidaritás hiánya mutatkozott meg…

Nagyon örülök, hogy pártunk és kormányunk kereszténydemokráciát szeretne építeni. De vigyázzunk, nehogy becsapjuk magunkat! A papír ugyan mindent elbír, de a valóság szembejön. Nagyon messze vagyunk attól, hogy keresztény nemzetként tekinthessünk magunkra! Ahhoz se sokkal közelebb, hogy magunkra hűséges és tiszta krisztusi emberként tekintsünk. Túl sok megalkuvás, túl sok félelem, túl sok kényelem, túl sok látszat ahhoz képest, amire Jézus Krisztus hív minket.

A szembenézést nem lehet elkerülni, ha közelebb akarunk jutni a keresztény nemzet megvalósításához. Engednünk kell, hogy szemünkbe mondják a gerendákat, sőt örülnünk kell, mert így lehetőségünk nyílik rá, hogy kivegyük a szemünkből. Hogy mélyebb önismeretre és Isten-ismeretre jussunk. Hogy valóban segíteni tudjunk embertársainkon, egyházunkon és hazánkon.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Szólj hozzá!

Rettenetes mondatok Jézustól

2018.05.28. 11:25 zárójeleS

 Olyan mondatok, amelyek olvashatók az evangéliumban (Örömhírben!), de amelyet a legszívesebben kiradíroznánk belőle. Nem tehetjük, így hát kimagyarázzuk, ahogy csak tudjuk. Pedig Jézusnak ezeket a szavait az első keresztény nemzedékek még halálosan komolyan vették, és nem volt olyan keresztény megújulás a történelemben, amelyik ezekre különös figyelmet ne fordított volna.

Az egyik ilyen mondatot Jézus Krisztus feltámadása után mondja, amikor egész világra szóló küldetéssel bízza meg tanítványait: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16) Milyen hatalmas remény az örök életre, ugyanakkor milyen rettenetes fenyegetés a kárhozatra! „Aki nem hisz, elkárhozik” - mennyire szeretnénk kimagyarázni ezt a mondatot! Hiszen tudjuk, hogy Isten irgalmas, sokkal irgalmasabb, mint azt el tudnánk képzelni. Az isteni irgalmasság üzenete (Fausztína nővér) épp a legvéresebb XX. században vált nagyon fontos tanítássá és reménnyé életünkben. Úgy tűnik azonban, hogy mi ebből a reményből olcsó bizonyosságot, könnyelmű, önfelmentő önigazolást csináltunk. Ahogy egy rosszéletű ember egyszer megfogalmazta: Isten majd megbocsát, az a dolga…

Az első keresztény nemzedékek és minden keresztény megújulás, amelyik komolyan vette Jézus szavait és eltelt Isten Szentlelkével, szent rettenéssel olvasta ezt a mondatot. Üdvösségre kell hívni, juttatni az embereket, különben az a veszély fenyegeti őket, hogy elkárhoznak! Isten szentségének, tisztaságának fényében (és a gonoszság sötét hátterében) ez nagyon is valóságos realitás. Ezért ezek az emberek szívükre vették a többiek sorsát és önmagukat nem kímélve mindent megtettek imában, szeretettben, szavakban és tettekben azért, hogy minden ember üdvözüljön és senki el ne kárhozzon. Ha bolondnak nézték őket, ha üldözték őket, akkor is… (Nem az volt a kérdés, hogy kilépnek-e kissé a komfortzónájukból, hanem nem is volt komfortzónájuk, hacsak Isten nem volt az nekik…)

A másik mondat, amit hallunk ugyan, de nem ismerünk és szeretnénk is elfeledkezni róla, Jézusnak az Isten által való ítélethez fűzött szavai: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (…) Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg. És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25, 35; 45-46)

Nem, nem és nem! Nem akarjuk megtenni, nem akarjuk odaadni, nem akarjuk megosztani! Azért mi dolgoztunk meg – miért nem dolgozik ő is? Mi jók vagyunk, ők meg rosszak, megérdemlik! Ez az én időm, az én pénzem, az én tehetségem, az én szolgálatom, az én lakásom, az én életem, annak adok, akinek akarok, és nekik nem akarok! Istent látni, Istent szeretni az embertársamban? Lehetetlenség…

Hát ilyen könnyen kárhoztatjuk el magunkat, legalábbis Jézus Krisztus szavai szerint. És ebben volt megint csak más minden komoly megújulási mozgalom: tettekben törekedett az életszentségre. Megosztoztak, odaadták, közösséget vállaltak, személyválogatás nélkül megtettek mindenkinek mindent -, hogy ismételjem magam: vállalva, hogy bolondnak, élhetetlennek nézik vagy épp üldözik őket,.

Milyen szépen tudunk beszélni Assisi Szent Ferencről! De ha találkoznánk vele az utcán, csövesnél is ócskább gúnyájában, izzadtan, büdösen, amint épp pénzt koldul tőlünk…?

Isten szentjeinek életrajzait olvasva kitűnik, hogy – legalább életük egy részében -, mind ilyen kellemetlen, zaklató alakok voltak a hétköznapi ember szemében (azaz a mi szemünkben). Érthetetlen életvitellel, lehetetlen küldetéssel, a kor szokásaival, erkölcseivel szembemenő gyakorlattal. Amikor Don Bosco foglalkozni kezdett a kallódó gyerekekkel, feljelentették. Amikor házat hozott létre nekik, meg akarták ölni. Pio atyát paráznasággal vádolták, aminél képtelenebb vádat elképzelni se tudok, de úgy tűnik, a rosszízű emberi fantáziának nincs határa…

Radikálisan szeretni Istent és radikálisan szeretni embertársainkat, felmentést nem adva magunknak mindent megtenni a megmentésükért – ez a keresztény megújulás kulcsa.

Isten erejével, mert anélkül nem tudjuk megtenni…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: ítélet Jézus Krisztus életszentség keresztény megújulás

A Szentlélek karizmái, és a legnagyobb ajándék

2018.05.21. 06:54 zárójeleS

A Szentírásban többféle karizma-felsorolást is találhatunk, s ezeken túl is még számos karizma létezik, hiszen Isten találékonysága és kegyelme kimeríthetetlen.

Ilyen karizmatikus ajándékok a nyelvi ima, nyelvek nemei és magyarázata, prófétai szó, kijelentés, bölcsesség és tudomány beszéde, gyógyító, szabadító, csodatévő erők, hit ereje, lelkek megkülönböztetésének ajándéka – és még sorolhatnánk. Elmondhatjuk, hogy az Egyház ma is gazdagon részesedik ezekben, bár azt is hozzá tehetjük, hogy az Egyház tagjai sokszor nagyon bátortalanok ezek használatában! Félreértések is terhelik a karizmák megjelenését, sokan pedig azt várják, hogy valami külső bizonyosság adja tudtukra, hogy ők valami karizmát megkaptak és azzal szolgálhatnak. Ennek azonban épp az ellenkezője az igaz!

A nyelvi imánál Isten nem a fülünkbe diktálja, hogy mit mondjunk ki, hanem belülről, a szívünkből törnek fel a szavak, olykor csak szótagok. Ezek talán teljesen értelmetlennek tűnnek, s attól félünk, ez csak valami általunk kitalált adraka-badraka... Szó sincs erről! Hanem ahogy az édesanya is érti kisbabája gügyögését és pontosan tudja, hogy a kicsi éhes, fázik, örül, játszani akar vagy épp van valami a pelusban – ugyanígy, az egyszerű nyelvi imánál ezen a néhány szótagon keresztül a lelkünkből feltör a Szentlélek kegyelme, hálaadó és kérő imában.

„Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek is, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.” (Róm 8, 26)

Ugyanígy, a nyelvek magyarázatánál általában nem a nyelvi imában elhangzó szavakat fordítja és tolmácsolja a karizmával rendelkező személy, hanem a Szentlélek által az ima jelentését és értelmét mondja el.

De természetesen az is előfordulhat, hogy a Lélek a nyelveken szóló által nem ismert, de létező emberi nyelven szól, amit azonban egy másik jelenlévő ismer és megért. Ekkor ő valóban tolmácsol, azaz egyik ismert nyelvről a másikra fordít, például magyarról spanyolra, mint ezt én is megtapasztalhattam egy közösségben. Isten így adott bizonyosságot egy asszonynak, aki spanyol fordító volt. A mellette lévő ember egyszer csak spanyol nyelven kezdett imádkozni, noha egy szót sem tudott ezen a nyelven, s olyan dolgokat mondott, amiről csak az asszony tudhatott a saját belső életében…

Bizalomra és bátorságra van szükségünk a karizmák használatához. Ha imában elkérünk Istentől egy karizmatikus ajándékot, akkor bíznunk kell benne, hogy azt meg is kapjuk/kaptuk és használnunk kell azt.

Tegyük fel, hogy a közösségben valamely testvér képeket, sugallatokat kap, s próféciák jelennek meg az elméjében. (Megint hangsúlyozni kell, nem kívülről, hanem belülről, a személyiségünket, lelki képességeinket átjárva és megihletve jön a sugallat!) Vajon honnan tudhatja meg, hogy Istentől jött-e a kinyilatkoztatás, ha nem mondja ki? A bátortalan ember ilyenkor csapdahelyzetbe kerül, mert újra és újra megerősítést kér, de az is csak belülről érkezik és ugyanolyan bizonytalan… a hitetlenség végül elfojtja a karizmát.

Csak egy megoldás létezik: ki kell mondani a szavakat, elmesélni a képet, álmot – és a közösség megkülönböztetését kérni hozzá. Egy jó közösségben mindez szelíden, megértően és figyelmesen, nem kapkodva, nyugodt módon történik. Ebben a bizalmi légkörben bátran megnyílhatnak az emberek és a visszajelzésekből kiderül, hogy mi az, ami pusztán emberi fantázia, és mi az, ami Istentől ihletett. (Mi az összejöveteleinken és szolgálati alkalmakkor, amikor a Szentlélek kegyelmi ajándékaival élünk, rendszeresen visszajelzést kérünk a jelenlévőktől, hogy valóban igaz-e, amit mondunk és például megtörténtek-e azok a dolgok, amiket a Szentlélek megmutatott.)

 Ha például a gyógyítás ajándékát kértük, akkor bátran imádkoznunk kell a betegekért – minden nap, otthon is, a rejtekben is, de a közösségben is. Isten pedig, aki a gyógyulást adja, majd megerősít és növel minket a gyógyulás szolgálatában.

Fontos megértenünk, hogy mindenki kérhet gyógyulást és imádkozhat önmagáért és a másik emberért – ez keresztény életünk része, de nem feltétlenül a szolgálatunk. Vannak azonban, akik valamilyen módon a betegek szolgálatára kaptak elhívást, fontos, hogy ők ehhez a szolgálathoz bátran elkérjék és használják is a Szentlélek karizmáit!

Pál apostol mindenkit buzdít a Szentlélek karizmáinak elkérésére: „Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok. Aki ugyanis nyelveken szól, nem embereknek beszél, hanem Istennek; senki sem érti, hanem a Lélek által beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél, az ő épülésükre, buzdításukra és vigasztalásukra…” (1Kor 14, 1-3)

Újra hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a karizmákat a hatékonyabb szolgálat érde-kében, és ingyen kapjuk! Semmilyen karizma nem tesz nagyobbá, szentebbé minket! Nem lehet kiérdemelni, ez Isten ingyenes ajándéka – ámbár az is igaz, hogy az életszentségben való előrehaladás növeli a karizmák hatékonyságát is.

A Szentlélek maga a Szeretet, minden ajándéka a szeretet előmozdítására szolgál. Minden más csak hiúság és hiábavalóság!

Pál apostol a csodálatos szeretethimnuszban tökéletes összefoglalását adja ennek a nagy igazságnak: „Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha meg nem szűnik.

A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni.

Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók.

Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.” (1kor 13, 1-13)

Részlet Sípos (S) Gyula: A Szentlélekről - Kegyelmei, karizmái, munkája bennünk és közöttünk című füzetéből. (Ára 450 Ft, megrendelhető címeinken)

www.szeretetfoldje.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: szeretet karizmák Szentlélek a Szentlélek ajándékai

A szeretet forradalma

2018.05.14. 11:00 zárójeleS

A múlt heti keddi szentségimádáson a Szeretetláng kápolnában úgy éreztem, arra hív minket az Úr, hogy kezdjük el (mi is) a szeretet forradalmát, legyünk ebben elöl járók. De mit is jelent a szeretet forradalma? Először néhány történet jutott az eszembe:
Tarnóczy Marika mesélte: az érdi tanodába járni kezdett egy nagyon vad cigány kisfiú. Ő tanult vele – türelmesen, szelíden, ahogy lehet -, de nem volt könnyű dolga, mert a fiú tele van daccal, indulattal, vadsággal, senkiben sem bízik, hozzá sem lehet érni. Egyik nap aztán a fiú egyszer csak hátulról (!) átölelte, és azt mondta neki, hogy ő mindig ide akar járni, és tanulni akar… ez a szeretet (apró?) győzelme.
Egyik közösségi tagunknak családi vállalkozása van. Tavaly gyakornokként náluk dolgozott meghatározott ideig egy fiú, aki elég kiegyensúlyozatlan személyiség volt (szépen fogalmazva), nem volt könnyű vele az élet, de ez az asszony szépen végig csinálta vele a közös munkákat. Erre idén jött hozzájuk egy másik fiú, aki kinézésre is elég rémítő, nagy test-tetoválással, füle kinyújtva… őt is elvállalta. Ez a szeretet forradalmának próbatétele. Eszembe jutott Tevje, a tejesember a Hegedűs a háztetőn című filmből. Neki sorban házasodnak a lányai, s az ortodox zsidó hagyománytól és szokástól egyre távolabb eső férfiakhoz mennek hozzá. Végül az utolsó lánya egy nem zsidó, hitetlen, ateista forradalmár fiút választ, akivel ráadásul rögtön száműzetésbe kell mennie Szibériába… Szegény Tevje, egyre újabb próbatétel elé kerül, hiszen ha szereti a lányait, engednie kell nekik, miközben egész lénye tiltakozik a választásuk ellen…
Igen, Isten újra és újra próba elé állít minket, hogy egyre jobban megtanuljunk szeretni – és amikor azt hisszük, hogy mi már szerető szívűek vagyunk, olyan helyzetbe hoz minket, hogy rádöbbenjünk, még bőven van hová előre mennünk! Én is így jártam néhány évvel ezelőtt, amikor eljöttem az iskolába napközis tanárnak. Én azt hittem, szerető szívű vagyok – hiszen könnyű úgy szeretni, ha általában olyan helyzetben vagy, ahol szeretnek és elfogadnak. De mi történik akkor, ha egy csapat dacos, engedetlen és lázadó kiskamasz vesz körül? Én simán elbuktam és bizony tanulnom kellett, hogyan is szeressem őket, hogyan találjak utat hozzájuk…
A szeretet arra hív, hogy lépjünk túl képzelt határainkon, lényünk önközpontúságán, önigazolásán, biztonsági vágyán, egészen Isten szeretetére hagyatkozva. Hiszen Ő az, aki előbb szeretett minket, Ő az, aki mindig és örökké szeret minket és Ő az, aki nem hagy el bennünket soha. Ha pedig minket így szeretnek, akkor nekünk is így kellene szeretni!
El kell ismernem, nehezen megy ez nekem. Hétvégén a feleségemmel Budapesten sétálgattunk és a hídon ott kéregetett két koldus. Az egyiknek adtam, a másiknak nem, és meg is magyaráztam Manócskának: a maskarába bújt asszonyról messziről látszik, hogy csak a koldusmaffia tagja, annak nem adtam, a másik meg egy öreg csöves, annak adtam… De ki jogosított fel engem arra, hogy ilyen különbségeket tegyek? Jézus Krisztus – a szeretet legnagyobb és örök forradalmára -, azt mondta: „aki kér, annak adj”! Jogos ez Tőle, hiszen Ő is ad, amikor kérünk – ha pedig én (aki Isten tisztasága és szentsége előtt valószínűleg koszosabb és bűnösebb vagyok, mint előttem a koldus), bármikor kérhetek és kapok is Istentől, akkor milyen alapon ítélkezem az embertársam felett?
A saját önszeretetem alapján. Isten viszont arra hív minket, hogy merjük elengedni önmagunkat Őérte, a Szeretetért. Hiszen végül csak oda lyukadunk ki, hogy Isten nélkül szeretni sem tudunk. Milyen nagy szükségünk van a Szentlélekre, a Szeretet Lelkére! Milyen nagy szükségünk van a Bátorítóra, a Védőügyvédre, az Erősség Lelkére, a hit és bizalom ajándékára! Milyen nagy szükségünk van arra, hogy sebzett szívünk, lelkünk gyógyuljon, rossz tapasztalataink emlékeiből eltűnjön a keserűség, harag, szorongás és mindaz, ami megakadályozza, hogy nagylelkű és szeretetteli életet tudjunk élni!
Böjte Csaba először befogadott egy gyereket, aztán még egyet, aztán még egyet – és most ötezer gyereket etet, itat, gondoz Isten kegyelméből. Bátran válaszolt a szeme előtt lévő kihívásra – ilyen kihívás pedig előttünk is áll: a családunkban, a közösségünkben, a szolgálatunkban, egyházunkban és hazánkban. Csak menjünk előre, lépésről lépésre, próbáról próbára, győzelemről győzelemre, még ha kudarcok között is – és hazánk valóban a Szeretet földje lesz!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus Krisztus Szeretet Szentlélek

A jövő nem olyan lesz...

2018.05.07. 08:35 zárójeleS

Vannak, akik a jövőt a jelen meghosszabbításaként gondolják el és a legradikálisabb változtatásokra is hajlandók, csak hogy minden változatlan maradjon. Mások az általuk elképzelt szép új világot akarnák megvalósítani, ami – sajnos szokás szerint – rémálommá válik megvalósulás közben. A jövő azonban nem olyan lesz…
Vannak, akik konzervatívnak mondják magukat, de nem az értékek, hanem csak a szokások konzerválását óhajtják, mert az nekik olyan jól bejött. Csodálatos érveik vannak – hát nem azok voltak már a jézust elítélő farizeusoknak is? -, csakhogy amit ők szilárdságnak vélnek, az megmerevedés, egy olyan szokásrend és törvénykezés váza, ami közül lassan kifolyik az élet.
Európa most ünnepli (!) Marx születésének 200. évfordulóját, Németországban új szobrot avattak szülővárosában. Az ő híres mondása szerint a filozófusok eddig csak megmagyarázni akarták a világot, a mi dolgunk az, hogy megváltoztassuk. Szép gondolat, csodálatos gyújtóanyag minden vakmerő harcosnak, aki zsebében érzi a marsallbotot, szívében a biztos igazságot, és már csak a valóság zavarja abban, hogy az egész világot boldogíthassa. Bőven van történelmi tapasztalatunk, ez a hevület hová vezetett a 20. században.
Jézus Krisztus sem konzerválni, sem forradalmasítani nem akart, hiszen egyébként is Ő az öröktől fogva létező és mindig új Isten. A kereszténység legjobb pillanataiban ezért elkerülte ezeket a szélsőségeket, a jelent és a jövő látomását egészen más módon gondolta el, aminek alapja az, hogy Isten van és szeret minket. A továbbiakat a „Látó, a teljes könyv”-ből idézem:
"Minden ebből következik. Ha Isten van és szeret minket, akkor az ember is lehet objektív létező és szerethető. Akkor a világ is objektív és kutatható, megismerhető. Ha Isten szeret, akkor a világ alapvetően jó – még a bűn megromlottsága ellenére is. Akkor a testünk és lelkünk valóságos, szerethető. Hamissá válik minden életellenes test-gyűlölet (bár a bűn miatt fegyelmezettségre van szükségünk). Istentől jövő értékes és megőrzendő ajándékká válik minden létező, az egész teremtett világ.
Ebből is látható, hogy a világ mai szomorú állapota nem a kereszténység miatt, hanem épp a kereszténység elsorvadása miatt következhetett be. Amíg erős keresztény alapokon állt a társadalom, addig, minden bűne ellenére, előre haladt. Volt ereje szembenézni önmagával is. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” bibliai fogalmak, a nem keresztény kultúrákban nincs központi szerepük.
Csak a keresztény Európa hirdethetett harcot a kasztrendszer nyomora ellen, nevezhette pedofíliának és kényszerítésnek a gyereklányok kiházasítását középkorú férfiakkal, ítélhette el a nők körülmetélését, az öngyilkossági kultuszt – és még sorolhatnánk. És a kereszténységében meggyengült Európa (és Amerika) beszél újra a „kultúrák egymás mellett éléséről”, hogy ilyen módon megússza a szembenállást az újra feléledő rossz gyakorlattal – de már nem csak a keleti és arab világban, hanem Európában is.”
„Az Egyház a 18. században, a Felvilágosodás nagy szellemi áramlata idején elveszítette az értelmiséget. A 19. században, a munkásmozgalmak meg-erősödésének idején elveszítette a munkásságot, a 20. században pedig a földművelésből élőket is. Miért? Részben mert elzárkózott a problémák elől, illetve ha elismerte is azok létét, nem tudott választ adni rájuk és átengedte a terepet más erőknek és hatalmaknak.
És ugyanígy, a 19. században a lelki gondozást átvette tőle a Freud nyomán divatossá váló pszichoanalízis, a történelem eseményeinek magyarázatát Marx nyomán az anyagelvű dialektika, és az élet keletkezésének magyarázatát Darvin nyomán az evolúciós tanok. A keresztény vallás helyébe lépett a tudomány-vallás, Isten kegyelme helyébe a tőke és a tömegek kegyelme.
A 20. század végére a keserves tapasztalatok nyilvánvalóvá tették, hogy ezek az új általános magyarázó elvek megbuktak. Elvérzett a kommunista álom éppúgy, mint a szabad piac mindenhatóságába vetett hit. A gyónást és a lelki vezetést ugyan felváltotta a pszichológia, de nem csökkent, hanem éppen ugrásszerűen nőtt a pszichikai betegek száma. A darwini evolúciós elmélet ezer sebből vérzik és épp a végső kérdésekre nem tud választ adni. A tudományos kutatás és megismerés sok nagyszerű eredményt hozott – hogy aztán az így kikutatott igazságokat rettenetes eszközök kifejlesztésére fordítsák. Az emberi élet minden dimenziója - köztük az erkölcsi értékek is -, soha nem látott mély válságba került.
Itt tartunk most, és ami segíthetne, a krisztusi hit és tanítás már nem több egy szubkulturánál, egyike a sok választható lehetőségnek, és nem is a legnépszerűbbek közül.
Isten azt mondja, hogy lehetséges a megújulás. Úgy kell azonban eljárnunk, ahogy Jézus tanítja: „Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze van, és békét kér. Így hát aki közületek nem mond le mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom.” (Lk 14, 28-33) Azaz okosan kell beosztani az erőinket. A megújulás víziója meg nem egyenlő a győzelemmel! Stratégiákat kell kidolgozni és aztán azt lebontani taktikai lépésekre. (Harci kategóriák ezek, de lelki küzdelemre vonatkoznak.) Egyszerre nem tudunk minden fronton győzni – de még előre nyomulni sem. Végig kell gondolnunk, hogy hol van, ahol csak ki kell tartani, hol kell támadásba lendülni… Egyszer azt mondta, hogy úgy kell elképzelnünk, mintha oszlopokat építenénk fel, amelyek megtartják a megújulást. Ilyen oszlop lehet az evangelizációs és missziós munka, ha annak eredményeként az emberek istenhez térnek és közösségbe kerülnek egymással is. De ilyen oszlop lehet a keresztény kultúra és művészet erősítése, vagy akár a krisztusi értékek megjelenítése a közéletben, a kultúrában.
Ki kell építeni a saját bázisainkat – és hát vannak iskoláink, templomaink, közösségi házaink, vannak még papjaink, tanáraink, művészeink, vállalkozóink, élnek közöttünk prófétai, apostoli, tanítói elhivatottságú emberek, buzgó, imádságos lelkek – ez a magunk „tízezernyi katonája”. Az „ellenség húszezre” meg a duplájánál is sokkal több létszámban, tőkében, erőben, lehetőségben. Legalábbis látszólag. Mert azért mégiscsak Dávidnak volt igaza, amikor azt kiáltotta Góliátnak és a filiszteusoknak: „Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál.” (1Sám 17, 45)" (Látó - a teljes könyv)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: radikálisok keresztények konzervatívok forradalmárok

Hogyan lehet helyesen prófétálni?

2018.04.30. 11:26 zárójeleS

Két érdekes írást is olvastam a napokban. Lev Sesztov „A prófétálás adománya” című írásában arról értekezik, hogy az egyébként zseniális Tolsztoj és Dosztojevszkij miért és hogyan tévednek folyamatosan, amikor írói tehetségükön túllépve népük prófétájaként akarnak fellépni. Az „Örüljetek” című kis kötetben pedig Ferenc pápa szavait idézték arról, hogy a próféta „háromidejű ember, hozzá tartozik a múlt ígérete, a jelen szemlélése és a bátorság a jövő útjainak megjelöléséhez”…
Mi keresztények, mindannyian részesedünk Jézus Krisztus prófétai küldetéséből. (Erről többször írtam már és egy kis füzetet is megjelentettünk - Prófétai élet -, itt csak annyit mondanék, hogy a prófétai élet középpontjában a krisztusi élet megélése és felmutatása áll, tehát az nem pusztán valami jövendőmondás.) A prófétaságot nem szabad úgy elképzelnünk, mintha csak jönne egy égi hang a mennyből, amit aztán a próféta minden tudás és belátás nélkül tovább ad. Ez már az ószövetség idején sem így volt, bár a Biblia felületes olvasásával könnyen kialakulhat bennünk egy ilyen hamis kép.
A próféta a Szentlélek ihletése alatt élő, gondolkodó és cselekvő ember, aki egész személyiségével akarja megérteni és megélni, továbbadni Isten akaratát. (Lásd: „aki prófétál, prófétáljon a hit mértéke, szabályai szerint” – Róm 12, 6) „Háromidejű ember” „látó”, „mélyre hatoló tekintetű”, aki képes összefüggéseiben látni a múltat, jelent és a jövőt. Mit is jelent mindez?
A „múlt ígérete” mindaz, amit Isten a múltban kijelentett, amelynek kibontakozását éljük és beteljesedését várjuk, amelybe hitben belegyökerezünk. A „jelen szemlélése”jelenti annak egyre jobb megértését, ahogy Isten múltbeli ígéretei, tanácsai és akarata a jelenben kibontakozik. Ebben állva int és buzdít a próféta. A „bátorság a jövő útjainak kijelöléséhez” pedig a múlt és jelen tapasztalataiból Isten ihletése által leszűrt, megértett jövő meghirdetése. (Mindez komoly értelmi munkát is jelent, ezért a bibliai próféták sokat vannak csendben és keveset beszélnek.)
Egy példával: a babiloni fogság idején a próféta a birodalom meggyengülésében és a perzsák felemelkedésében felismerte a jelet és lehetőséget Isten múltbeli ígéretének, a hetven éves rabságból való szabadulásnak a beteljesedésére, ezért bátran merte a pogány Küroszt Isten akarata eszközének nevezni, aki majd lehetővé teszi, hogy a választott nép visszatérjen ősei földjére.
Hol tévedett Tolsztoj, Dosztojevszkij (és hol tévednek a mai, prófétálni vágyó, a világot üzenetekkel és próféciákkal teleszóró emberek)? Mondhatnánk, hogy ott, ahol túllépve írói hivatásukon, olyan, általuk nagyobbnak vélt hivatást akartak betölteni, ami nem volt feladatuk. Sesztov azonban nem éri be ezzel az egyszerű, lakonikus félválasszal. Azt írja, az volt a fő probléma, hogy a két írózseni a köznapi, politikai, társadalmi életben vajmi kevéssé volt tájékozott, illetve tudásukat csak az ócska napi sajtóból szerezték. Így aztán félművelt, féltehetségű politikai megmondóemberek gondolatai emésztették újra és hirdették, mint üdvözítő bizonyosságot. Nem csoda, hogy semmi nem valósult meg abból, amit mondtak. (Vagy ha igen, akkor is ellenkező előjellel. Pl. a krími tatárok elűzése Sztálin alatt, amiről ők még úgy fantáziáltak, mint a nagyorosz ősi kereszténység és béke megvalósulásának lépéséről…)
Így történik ez ma is. Jön egy jó vagy rossz hír, beleütközik vágyainkba, reményeinkbe és félelmeinkbe – s lám, az arra hajlamos embernél máris kész az újabb prófécia. (Ha pedig a valóság nem akarna engedelmeskedni elvárásainknak, hát annál rosszabb neki, legfeljebb kicsit hamisítunk, félreértünk, hogy mégis olyan legyen - ahogy ezt Ferenc pápával szemben rendszeresen megteszik rágalmazóik.)
A népvándorlás kérdésével kapcsolatban például óriási keletje van minden butaságnak. Pedig a múlt megértésével a sok negativitás és félelem mellett az is eszünkbe juthatna, hogy a Magyar Királyság többször is élt a népvándorlásból fakadó lehetőségekkel, letelepített kunokat, jászokat, rácokat, svábokat a háború és elnyomás évei alatt elnéptelenedett területekre. Ilyen értelmes és célzott betelepítésre pedig ma – amikor kivándorlóország lettünk -, szabad gondolni, annál is inkább, mert értelmetlen és szabályozatlan betelepülés ma is zajlik hazánkban. (Miközben ezer afrikaitól és a muzulmántól féltjük hazánkat, addig ázsiaiak tízezrei jönnek és keleti, okkult hitvilágukkal megrontják kultúránkat.)
A múlt megértéséhez tartozna az is, hogy megnézzük, mit mondtak régi nagy szentjeink és prófétáink erről a témáról (Szent István királytól kezdve). Azt is felismerhetnénk, hogy a jelen szemlélése sem csak negativitást jelent, hanem jézusi, résztvevő szeretetet is a nyomorultak iránt, és persze a befogadó országok által megélt pozitív tapasztalatokat is. Mindent felismerve és átgondolva kell imádságban Isten felé fordulni és az Ő akaratából és tanácsaiból kiindulva „bátran megmutatni a jövő útjait”.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: prófétálás hamis próféta népvándorlás kivándorlóország

Új kaland kezdődik…

2018.04.23. 10:46 zárójeleS

 …ami persze egyben a régi folytatása is. Április 11-én, szerdán (Erzsébet asszony halálának 33. évfordulóján) Bohn István atya, törökbálinti esperes plébános szentmisét mutatott be a felújított Szeretetláng kápolnában és megszentelte az újonnan kialakított közösségi házat is. Így jutottunk el újra a sötétségből a fénybe, egy romos házból egy felújított közösségi házba, a régi emlékektől az új tervekig…
1995-ben állítottuk fel Erzsébet asszony, a Szeretetláng lelki napló lejegyzője halála helyén a Szeretetláng szobrot és itt épült fel 1997-re az első hazai Szeretetláng kápolna. Boldog éveket tölthettünk el itt együtt Hámori Ali bácsival és Angyi nénivel (Erzsébet asszony utolsó ápolóival), a törökbálinti közösség tagjaival és a mindenfelől ide érkező testvérekkel és érdeklődőkkel.
Aztán 2007-ben elhunyt Ali bácsi, 2011-ben pedig, 91 évesen távozott tőlünk Angyi néni is. Az udvarban működő pékségnek egyre rosszabbul ment, végül bezárt. Lekapcsolták az áramot, elzárták a vizet, fűtés, világítás nélkül maradtunk, így az utolsó három évben már lelki napokat sem tudtunk szervezni, csak a heti kétszeri ima-összejövetelünket tartottuk meg. (Télen pokrócba burkolózva, gyertyával világítva…) Ebben a szinte kilátástalannak tűnő helyzetben jött egy fiatal, sokgyerekes vállalkozó, Bernyák Bence és felesége Anna, akik felajánlották, hogy megvásárolják az egész ingatlant: a hátsó részt a vállalkozásuknak, az első részt – a családi házat és a kápolnát – pedig felújíthatjuk és tovább működtethetjük…
Isten ajándékaként éltük meg ezt a pillanatot, Isten válaszaként a drága testvérek hűségére, kitartására és imáira. A felújításhoz kért - általunk felajánlott -, nyolc millió forint néhány hónap alatt összegyűlt az adományokból. Isten csodájaként éltük meg, ahogy mozgásba lendültek a dolgok, megnyíltak a szívek ennek a szép tervnek a megvalósítására.
Ebben a szakember-ínséges időben mellénk állt Bíró Tibor és csapata, ők szervezték és végezték a felújítási, újjáépítési munkákat, amiből volt bőven. A kápolnát újra kellett festeni és külső szigetelést kapott (az üvegtéglákat ezért gipszkartonnal kellett lefedni). A kápolnát összenyitottuk a mellette lévő teremmel – a pékség valamikori műhelyével -, ahol egy új termet és egy sekrestyét alakítottunk ki. A ház nagyon leromlott állapotban volt, itt nagyon komoly munkákat kellett elvégezni. Két szobát összenyitottunk, így jött létre egy 50 főt kényelmesen befogadó közösségi terem. (Összesen 80 új széket vettünk, ebből 20 a kápolnába ment – a régi műanyag székek a mellette lévő terembe kerültek -, 50 szék a közösségi terembe, 10 pedig a tartalék…) Mögötte a valamikori boltból raktár és gyermekvigyázó, játszó szoba lett. Új padozat, új ablakok, álmennyezet, új világítás… A meglévő fürdőszobát át kellett alakítani és a meglévő wc/mosdó mellé egy másikat is lépíteni. Fűtés és világítás korszerűsítése, új konyha és -bútorok, szép előtér, külső-belső festés…
Eddig mintegy 11 millió forintot költöttünk el. Hálásan köszönünk minden anyagi és lelki támogatást, imát, hozzájárulást. Bár a házat megnyitottuk, még nem értünk a munkák végére (szellőző rendszer a mosdókba, bútorok, stb.), ezért továbbra is köszönettel fogadunk minden imát és adományt.
Szeretetláng kápolna és közösségi ház – ez most a pontos nevünk. Nagy izgalommal és reményekkel nézünk a jövőbe, hiszen ez az új tér új lehetőségeket is jelent a számunkra! Újra szervezhetünk lelki napokat, és másoknak is felajánlhatjuk a házat, ha ilyet szeretnének tartani. Ezen túl előadások, filmvetítés, kiállítás, alkotó tábor, közösségi összejövetelek… minden, amit csak el tudunk képzelni! Ugyan mi akadályozhatja meg, hogy ez a hely hazánk megújulásának egy fontos helyszíne lehessen?
Talán csak mi, ha ellustulunk, ellankadunk, ha önmagunk magasztalására használjuk fel a házat, ha összeveszünk egymással, ha irigykedni kezdünk, ha sajátunknak tekintünk valamit, ami nem a miénk, így ellopva Istentől a dicsőséget, egymástól pedig a javakat, a bizalmat és szeretetet. Én azonban nagyon remélem, hogy ez nem történik meg velünk. Ezért kérlek benneteket, ti is vigyázzatok ránk! Szóljatok, figyelmeztessetek, biztassatok, és főleg: gyertek, dolgozzunk együtt! És akkor hazánk valóban a Szeretet földje lehet…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

Szólj hozzá!

Címkék: Szeretetláng kápolna

süti beállítások módosítása